2024. április 19., péntek

Véget ért a szükségállapot Libériában

Véget ért az ebola megfékezése érdekében elrendelt szükségállapot Libériában - jelentette be csütörtökön Ellen Johnson Sirleaf, a nyugat-afrikai ország elnöke.

Arról tájékoztattam a nemzetgyűlést, hogy nem kérem a szükségállapot meghosszabbítását - közölte az államfő a nemzethez intézett beszédében.

Bár a térséget sújtó járvány elleni küzdelem részeként augusztus 6-án életbe léptetett rendkívüli állapot ezzel véget ért, Ellen Johnson Sirleaf leszögezte, hogy a betegség elleni harcnak még nincs vége.

Szakértők szerint a bejelentés a Libériában március óta több mint 2800 ember halálát okozó kór elleni fellépés sikerét jelzi. A tájékoztatás szerint azonban az éjszaka kijárási tilalom továbbra is érvényben marad az ebolajárvány által leginkább érintett országban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az új megbetegedések száma az utóbbi időben valamelyest csökkent Guineában és Libériában, a járvány azonban súlyosbodik Sierra Leonéban.

Hivatalos adatok szerint eddig 5160-an haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet. A vírus eddig 14 098 embert fertőzött meg.