2024. április 20., szombat
Iráni atomprogram

Netanjahu óva intette a Nyugatot az egyezségtől Iránnal

Óva intette a Nyugatot az izraeli miniszterelnök attól, hogy megállapodásra jusson Iránnal annak atomprogramjáról. Egy washingtoni zsidó konferencián műholdas kapcsolaton keresztül elmondott felszólalásában Benjámin Netanjahu azt hangoztatta, hogy egy ilyen megállapodás nem tartaná vissza az iszlám köztársaságot attól, hogy nukleáris fegyverre tegyen szert.

„Világos, hogy Irán meg akar szabadulni a gazdaságát jelentős mértékben sújtó szankcióktól, de annak is egyértelműnek kell lennie, hogy Irán nem áll készen leszerelni nukleáris fegyverkezési programját ezért cserébe” – fogalmazott az izraeli kormányfő.

Szerinte óriási hiba lenne feloldani a szankciókat, majd a hírszerzésre és nemzetközi ellenőrökre támaszkodva győződni meg arról, hogy Irán biztosan nem fejleszt nukleáris fegyvereket. Az amerikai és az izraeli hírszerzés a múltban nem tudta megtalálni a titkos iráni létesítményeket – fogalmazott, Észak-Koreát emlegetve példaként pedig azt mondta, az ellenőrök nem tudták meggátolni az ázsiai országot abban, hogy atomfegyverre tegyen szert.