2024. március 28., csütörtök

Šešelj ismét Szerbiában

Ma várják a radikális pártvezér gépét a belgrádi repülőtéren

Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke, akit ideiglenesen szabadlábra helyezett a hágai törvényszék, szombaton beszédet tart majd a párt által rendezett nagygyűlésen, melyet Belgrádban tartanak délben, a Köztársaság téren – számolt be a Beta hírügynökségnek adott nyilatkozatában Zoran Krasić, a radikális párt alelnöke. Nem tudott azonban információkkal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy milyen témákat érint majd Šešelj ebben a beszédében. Közölte, hogy az SZRP ma fogadást szervez a belgrádi repülőtéren a pártelnök számára, aki a nap folyamán Szerbiába érkezik Hollandiából. Krasić nem tudta megmondani pontosan azt sem, melyik géppel utazik Šešelj.

Rasim Ljajić, a hágai törvényszékkel együttműködő nemzeti tanács vezetője korábban megerősítette, hogy Vojislav Šešelj ma hagyja el Hágát és hazánkba érkezik. Ljajić értesülései szerint 10.40-kor száll fel a radikális pártvezető gépe Amszterdamból. Már korábban haza kellett volna utaznia a törvényszék bírói tanácsának múlt heti döntését követően, de orvosai további vizsgálatok elvégzése miatt az utazás elhalasztását kérték.