2024. március 29., péntek

A társas vadászat a rendről és a fegyelemről szól

A legtöbb vajdasági vadász számára a társas vadászat az egyetlen vadászati mód, amelyet ismer és gyakorol. A síksági nagy folyók mentén élők kivételével ugyanis többségünk kimondottan apróvadas területen él szenvedélyének. Igaz, az utóbbi néhány évben a vaddisznó kezd elterjedni területeinken, de tekintettel az állandó növénytakaró hiányára, többnyire csak időleges vadként jelenik meg egy-egy vidéken. Marad a fácán és a nyúl, ahol még van belőle.

Az apróvadat tehát nem egyéni vadászaton ejtjük el, hanem mindig csoportosan, azaz társas vadászatokon. Az ilyen jellegű megmozdulások lebonyolításához pedig nemcsak akarat kell, hanem bizonyos szabályok betartása is szükséges. Ezeknek a reguláknak egy részét törvény szabályozza, a másikat pedig a vadászati illemtan, vadászetika írja elő, és ez maradéktalanul betartandó minden részt vevő számára. A vadászat zökkenőmentességét a szervezőnek vagy az általa kinevezett egyénnek kell biztosítania.

Minden társas vadászatot az eligazítással kell(ene) kezdeni, amelyet a vadászat vezetője tart. Az ő feladata hogy a résztvevőket tájékoztassa a vadászat céljáról, módjáról és a vadászat menetéről. Emellett fel kell hívnia a résztvevők figyelmét a fegyverhasználat szabályaira. Ha vendégek is részt vesznek a vadászaton, illik (de nem kötelező) bemutatni őket.

Mindannyian tudjuk, mennyire türelmetlenek az emberek indulás előtt, és gyakran igen durván adnak hangot véleményüknek. (Leginkább ott, ahol az első hajtást a kocsmában tartják.) „Felnőtt emberekről van szó; nem először tartunk fegyvert a kezünkben; minek ez az okoskodás...” Tény azonban, hogy az ilyen véleménynyilvánítás az illető bunkóságáról tanúskodik, társas vadászatokon az ilyen magatartásnak semmi keresnivalója nincs.

A vadászat vezetésével megbízott személynek feltétlenül kellő tapasztalattal és tekintéllyel rendelkező vadásztársnak kell lennie, hiszen ő felel mindenért, ami a terepen történik. Alapfeltétel, hogy a vezető utasítása mindenkire egyaránt vonatkozzon, tekintet nélkül arra, hogy királyról, püspökről vagy parasztról van szó. Itt nincsenek és nem is lehetnek kivételezettek, hanem csak vadászok, akik a közös cél, a lehető legnagyobb teríték elérése érdekében cselekednek. Nagy hiba – bizonyos helyeken gyakran előfordul –, hogy a vadászat vezetője kivételez az eminens vendéggel vagy taggal. Meg kell hagyni, hogy az ilyen magatartással valójában saját tekintélyét ássa alá, és ez vezetői alkalmasságát is megkérdőjelezi.

Ha a vadászat résztvevői közül bárki önfejűen jár el, vagy mással szemben tiszteletlenül viselkedik, a vadászat vezetőjének kötelessége fegyelmezni az illetőt, és ha más megoldás nincs, akár ki is zárhatja a vadászatból. Aki nem képes ezeket a szabályokat betartani, nem is érdemel mást, mint hogy hazaküldjék.

A társas vadászatok tehát nem egyes résztvevők szórakozását szolgálják, hanem a közös teríték nagyságának a biztosítását, és ezen belül valamennyi résztvevőnek a szórakozását is. A vadászat befejeztével terítéket kell készíteni, és megadni az elejtett vadnak kijáró tiszteletet. A vadászat vezetőjének meg kell köszönnie a vadászoknak a résztvételt, és tájékoztatnia kell őket az elért eredményről. Csak ezután lehet az vadászok kommencióját, azaz a zsákmányrészét kiosztani. Mindig és mindenkor először a vendégeknek. És az is a vadászat szervezőjének a gondja, hogy elegendő vad legyen a terítéken.