2024. április 20., szombat

Mindnyájuknak kijár a rehabilitáció

A negyvennégyes áldozatokra emlékeztek Zentán

Az 1944. november 9-én ártatlanul kivégzett zentaiakra emlékeztek vasárnap este a Tisza-parti településen. A hagyományokhoz híven délután öt órakor – a Szent István-templomban tartott gyászmisét követően – a megemlékezés résztvevői a Tisza-parton a híd közelében lévő emlékhelyhez vonultak. Itt Molnár Tibor levéltáros, a zentai Történelmi Levéltár munkatársa idézte föl a hetven évvel ezelőtt lejátszódott, mintegy 100 ártatlan áldozatot követelő véres dráma történéseit.

1944. november 9-éről 10-ére virradó éjszaka ugyanis a Tisza-partra vezették a bebörtönzött zentaiakat, és kivégezték őket. A halálukról a hozzátartozóikat sem értesítették, csak annyit mondtak nekik, hogy nem kell már élelmet hozni nekik, s amikor megkérdezték, hogy miért, azt hazudták nekik, hogy elszállították a fogva tartottakat.

– A kivégzettek közül mára már többeket rehabilitált a bíróság, kimondva, politikai és ideológiai indíttatású üldözés áldozataivá váltak – mondta a történész, hozzáfűzve, hogy nehéz és rögös ennek az eljárásnak az útja, de nem szabad feladni, hiszen – ahogyan fogalmazott – minden zentainak kijár a rehabilitáció.

Az emlékkopjafánál tartott megemlékezés alkalmi művelődési műsorral folytatódott, amelyben közreműködött a Tópart vegyes kórus és Dévai Zoltán, a Zentai Magyar Kamaraszínház társulatának színművésze. Ezután az önkormányzat, a vajdasági magyar politikai pártok és egyesületek képviselői az emlékhelynél elhelyezték a kegyelet virágait.