2024. március 29., péntek
ASZTALITENISZ

V. Radonjić és Makszuti Vajdaság bajnokai

A hétvégén Szabadkán 32 férfi és 17 női versenyző részvételével rendezték meg Vajdaság felnőtt bajnokságát, melyet a férfiaknál és a nőknél is zentai születésű versenyző nyert meg: a férfiaknál a nagybecskereki Banat játékosa, Vladimir Radonjić szerezte meg az első helyet, míg a nőknél az újvidéki Panoniját erősítő Makszuti Anetta nyakába került az aranyérem. Radonjić nagyon magabiztos játékkal győzött, amit az is bizonyít, hogy mindössze a két szabadkai játékosnak, Takarics Róbertnek a nyolcaddöntőben, és Stefan Kostadinovićnak az elődöntőben sikerült ellene játszmát nyernie, a többi ellenfelét, mind a csoportban, mind a főtáblán, játszmaveszteség nélkül győzte le. Hasonlóan magabiztos volt az egy nappal korábban 19. születésnapját ünneplő Makszuti Anetta is, aki a negyeddöntőben egy szettet veszített el Aleksandra Radonjić (Radnički) ellen, utána azonban 3:0-ra nyert a Novi Sadot erősítő Truzszinszki Viktória és Anđelija Ratić ellen is.

Párosban a férfiaknál az adai Mlinprodukt és a Kikinda játékosai, Cservik Krisztián és Ivor Katić állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára, a nőknél pedig Gyurcsik Alíz (Panonija) és Aleksandra Radonjić nem találtak legyőzőre.

Eremények, férfiak, egyéni, negyeddöntő: Halász (Spartacus)–Katić (Kikinda) 0:3, Lugonja (Stenes)–Nagy Némedi (Banat) 1:3, Radonjić (Banat)–Fišer (Panonija) 3:0, Kostadinović (Spartacus)–Cservik (Mlinprodukt – Ada) 3:0. Elődöntő: Nagy Némedi–Katić 3:2, Kostadinović–Radonjić 1:3. Döntő: Radonjić–Nagy Némedi 3:0.

Páros, elődöntő: Kostadinović/Halász (Spartacus)–Majstorović/V. Radonjić (Banat) 3:1, Cservik/Katić (Mlinprodukt/Kikinda)–Gordić/Nagy Némedi (Banat) 3:0. Döntő: Cservik/Katić–Kostadinović/Halász 3:1.

Nők, egyéni, negyeddöntő: Makszuti (Panonija)–A. Radonjić (Radnički) 3:1, Mendergiš (Zenta)–Truzsinszki (Novi Sad) 0:3, Gyurcsik (Panonija)–Savić (Novi Sad) 3:1, Ratić (Novi Sad)–Fenyvesi (Novi Sad) 3:1. Elődöntő: Makszuti–Truzsinszki 3:0, Gyurcsik–Ratić 1:3. Döntő: Makszuti–Ratić 3:0.

Páros, elődöntő: Fenyvesi/Truzsinszki (Novi Sad)–Gyurcsik/Radonjić (Panonija/Radnkički) 0:3, Tóth É./Mendergiš (Panonija/Zenta)–Makszuti/Lupulescu (Panonija/Unirea) 1:3. Döntő: Gyurcsik/Radonjić–Makszuti/Lupulescu 3:2.