Így is lehet történelmet csinálni

Mák Ferenc

2014. november 7., 18:15

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Dévény a magyar irodalom és történelem topográfiai térképén egyaránt jelentős helyet foglal el, nevének említésekor Vereckéhez, Nándorfehérvárhoz, Mohácshoz és Világoshoz fogható sorstörténeti kérdések merülnek fel a romjaira kapaszkodó látogatóban: múltjával, a köréje gyűlt legendákkal és történetekkel a nemzeti emlékezetünk meghatározó részévé vált. Századokkal dacoló falai ma is méltósággal merednek az ég felé, ormairól az őszi napsütés langyos melege omlik alá, ódon kövei szinte a ragyogást közvetítik a földi halandónak. Megmaradt bástyái magaslatairól sejteni lehet a hajdani dunai gázlót, ahol a Borostyán út keresztezte az ugyancsak forgalmas Duna menti hadi és kereskedelmi útvonalat. Adynak kellett jönnie, hogy figyelmeztessen rá: nemcsak az anyagi javak cserekereskedelme folyt a Magyarországból kivezető utakon, de e jelentős nyugati kapunál utat találtak hozzánk az „új időknek új dalai” is. S most éppen Dévény várának egyik erkélyén jut eszembe: bőségesen voltak a múltnak olyan korszakai is, amikor mi, magyarok kevesebbel is beértük volna. Elvárt okossággal, igényesebben is válogathattunk volna a napnyugat fölkínálta javakból és lehetőségekből.

Dévényt Bél Mátyás Notitia Hungariae novae historico-geografica (1735) című művében még Rastislav nagymorva fejedelem hatalmas erődbirtokaként írta le, amelynek különös díszei voltak az egykori római határőrvidéket jelző őrtornyok. Palánkvárát a Fuldai évkönyv egyik 864-ben keletkezett beírása említi először. Vályi András Magyar Országnak Leírása (1796) című munkájában Dévént katolikusok lakta német mezővárosként emlegette Pozsonytól alig egy mérföldnyire, valahol ott, a „Morava vizének a’ Dunában való béfolyásánál. Hajdani Vára meglehetős vala.” Fényes Elek fogalmazásában Dévén ott keresendő, „hol a Morva zavaros habjai a Dunába ömlenek. […] Szántóföldje felette kevés; rétje, legelője is szűk; de szőlőhegye tágas; erdeje elég”. Omladozó, régi várát pedig így mutatta be: „Épült ez egy magasban álló kőszikla hegye tetején, mely a Morva vize felől szédítő meredekségű kősziklából áll” – eredete azonban ismeretlen. (Magyarország geographiai szótára, 1851) Magyar és cseh királyok, német lovagok, osztrák őrgrófok és tót hercegek vívtak érte véres háborúkat, miközben a nép gyümölcsöskertjeit ápolta és cserépedényeket égetett a dunai hajósok számára. Mondanám: valódi közép-európai történet.

Valami azonban visszahozhatatlanul eltűnt a tájból: a millennium évében, 1896-ban állított, a történelmi Magyarország határait jelző hét emlékmű közül – a két legnevezetesebb, zimonyi és a brassói mellett – a legnyugatibb Dévény szirtjén állt, Árpád egyik harcosa karddal a kezében fürkészte a messzeséget. Csehszlovákia 1920-ban történt megalakulása után a csehszlovák elit vezetői Dévényt a millenniumi oszloppal együtt a „hun hazugságkultúra” részének tekintette, aminek következtében 1921 januárjában ismeretlenek felrobbantották az emlékművet. „Az új csehszlovák és szlovák elit azon fáradozott, hogy bizonyítsa és kiemelje Dévény szláv alapjait és szlávkori dicsőségét” – olvasható Gabriela Kiliánová A határmítosz: Dévény vára (2006) című tanulmányában. A múltteremtés bűvöletében azután 1921. október 26-ának éjjelén szlovák nacionalista indulat rombolta le Fadrusz János szülővárosának, Pozsonynak adományozott, az egykori koronázási domb helyére állított és ugyancsak 1896-ban felavatott Mária Terézia lovasszobrát is. Mintha Mária Terézia magyar királynő nem lett volna egyszerre a szlovák népnek is kegyes királynéja! Hacsak az nem tűnt zavarónak, hogy trónját – a pozsonyi országgyűlés egykori eseményeire emlékeztetve – a magyar főnemesség védelmezőn állta körül. Ennél már csak Skultéty László egykori strázsamester újratemetésének története a feltűnőbb: az 1738. június 27-én a Trencsén vármegyei Hegyesmajtényban született huszár életének 93 évéből 81-et a Habsburg-ház szolgálatában töltött el. Végigharcolta a Birodalom valamennyi háborúját, küzdött franciák, törökök, olaszok, poroszok és oroszok ellen, összesen huszonkét hadjáratban vett részt. A kiérdemesült katonát 1831-ben bekövetkezett halálakor a partiumi Újaradon temették el. 2013 júniusában azonban román–szlovák közös megállapodás nyomán szlovák hazafiként kiemelték őt a sírjából, hogy – lám a közép-európai történelem hamvas bája – a ma Szlovákiához tartozó szülőfalujában ünnepélyesen újratemessék. Így is lehet történelmet csinálni!


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége