2024. március 29., péntek
LUXEMBURGI ADÓKÖNNYÍTÉSEK

A német baloldal szerint Juncker segített a multiknak adót csalni

A német Baloldal szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) jelenlegi elnöke Luxemburg miniszterelnökeként éveken át segédkezett a multinacionális vállalatoknak adóterheik elkerülésében. Sahra Wagenknecht, a Baloldal alelnöke csütörtökön a parlament alsóházában (Bundestag) bírálta Junckert, amiért vezetése alatt a Luxemburggal kötött titkos adóügyi megállapodások révén részben nullára csökkent a nagy cégek adókötelezettsége.

Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) nevű washingtoni központú újságíró-szervezet által megszerzett dokumentumok alapján több tucatnyi nemzetközi médium csütörtökön arról számolt be, hogy adóminimalizálás céljával titkos adóügyi megállapodást kötött Luxemburggal 340 multinacionális cég, köztük olyan ismertek is, mint a PepsiCo, az AIG, a Deutsche Bank, az Apple, az Amazon vagy az IKEA. A leleplezett egyezmények 2002 és 2010 között születtek. A luxemburgi hatóságok tagadják, hogy léteznének ilyen „kivételező ügyletek” az ottani adórendszerben.

„Azt már igencsak figyelemre méltónak tartom, hogy az adócsaláshoz nyújtott segítség és az ahhoz való hozzájárulás, hogy a konszernek az európai közösséget milliárdos és billiós nagyságrendben károsíthassák meg, szemmel láthatóan a legmagasabb európai tisztségek elnyerésére predesztinálja az embert” – fogalmazott a baloldali politikus.

Carsten Schneider, a német Szociáldemokrata Párt (SPD) pénzügyi szakértője azonnali magyarázatot követelt Junckertől, aki sokáig Luxemburg pénzügyminisztereként „szolgált”. Szerinte az EB elnökének el kell mondani, mit tudott hazája adóhatóságainak kérdéses eljárásairól.

AZ EB VIZSGÁLATOT FOLYTAT

Az Európai Bizottság vizsgálatot folytat abban a kérdésben, hogy sértettek-e uniós jogot a luxemburgi hatóságok, amikor kedvezményes adózási feltételeket biztosítottak nagy multinacionális vállalatoknak – közölte csütörtökön Brüsszelben Margarítisz Szkínász, az EB vezető szóvivője. Azt mondta: a kérdés jellegzetesen versenyjogi jellegű, és arra vonatkozik, hogy a luxemburgi hatóságok eljárása jogszerű állami támogatásnak minősül-e, vagy megengedhetetlen diszkriminációt, illetve versenytorzítást jelent. A kérdésben még az előző bizottság versenyügyi biztosa, a spanyol Joaquín Almunia indított vizsgálatot, és azt hivatali utódja, a dán Margrethe Vestager folytatja.