2024. március 29., péntek

Részlettörlesztés, politikai kedvezménnyel

Az év végéig százmillió dollárt kell kifizetnie Szerbiának a gázadósság fedezésére – Putyin három törlesztőrészletet hagyott jóvá

Mint arról a szerb kormány már szerda esti sajtóközleményében beszámolt, Aleksandar Vučić kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz államfő megállapodott a 224 millió dolláros szerb tartozás törlesztésének feltételeiről, igaz, további részleteket ekkor még nem lehetett tudni, azokra csütörtökön derült fény. A Večernje novosti napilap értesülései szerint a Vučić–Putyin-megegyezés lényege az, hogy Szerbiának 2016-ig kell kifizetnie a tartozást, három, nem egyenlő részletben. Százmillió dollárt hazánknak már ez év végéig ki kell fizetnie az információk szerint, a jövő év végéig ismét százmillió dollárt kell törleszteni, a fennmaradó 24 milliót pedig 2016 folyamán.

Október végén a Gazprom 28 százalékkal csökkentette a Szerbiába szállított gáz mennyiségét (Fotó: Beta)

Október végén a Gazprom 28 százalékkal csökkentette a Szerbiába szállított gáz mennyiségét (Fotó: Beta)

Mint ismeretes, október végén az orosz államfő meghagyásával összhangban a Gazprom 28 százalékkal csökkentette a Szerbiába szállított gáz mennyiségét, éppen az említett adósság miatt. A lépés veszélybe sodorta a szerbiai földgázellátás stabilitását, noha a kormányfő mindvégig azt hangsúlyozta, hogy a készletek ki fognak tartani, és hogy időközben az állam megoldást talál a problémára. Putyin legutóbbi belgrádi látogatását követően kezdett el foglalkozni a sajtó azzal, hogy ez alkalommal nem kizárólag a kiváló kapcsolatokról és a Fiat gépkocsik Oroszországba szállításának lehetőségéről esett szó, hanem arról is, hogy Szerbiának a lehető legrövidebb időn belül ki kell fizetnie a kétszázmillió dollárt is meghaladó adósságot. A belgrádi lapok arról cikkeztek, hogy Vučić nem kívánt eleget tenni az orosz kérésének, s nem kívánta kézjegyével ellátni azt a protokollt, amellyel kötelezettséget vállalt volna a tartozás jövő év márciusáig történő kifizetésére. Tulajdonképpen ekképp merültek fel a gázellátás kapcsán kialakult problémák, melyekre a most megkötött megállapodás gyógyírt jelenthet.

A szerb–orosz megállapodással egyidejűleg egyébként Ukrajna is kifizette az orosz Gazpromnak tartozása első részletét – Kijev 1,45 milliárd dollárt utalt át. A Gazpromnál megerősítették, hogy a pénz megérkezett Moszkvába, s hozzátették, hogy Ukrajnának ezentúl előre kell fizetnie a gázért, ha stabil ellátást kíván szavatolni az országban. Az ukrán adósság egyébként 3,1 milliárd dollár, s az október 30-án megkötött brüsszeli megállapodás értelmében az év végéig törlesztenie kell annak teljes összegét. A megállapodás egyben azt is jelenti, hogy Európa sem lesz veszélyben, s hogy a télen biztosan számíthat az orosz gázra, ha addig semmilyen váratlan változás nem következik be.

A VEGYI ÜZEMEKNEK OLCSÓBB LESZ A GÁZ

A szerb kormány megállapodással kapcsolatos közleményében az állt, hogy a gázszállítás minden mozzanatával kapcsolatban sikerült egyezségre jutniuk a tárgyaló feleknek, s hogy Putyin eleget tett a szerb kormányfő azon kérésének is, hogy a három legnagyobb szerbiai vegyipari vállalat számára kedvező feltételek mellett szavatolja a gázt Oroszország a jövőben. A nagykikindai és pancsovai üzemekről van szó. A két vezető megállapodott abban is, hogy továbbra is állandó kapcsolatban marad, így lépésről lépésre rendezhetnek minden esetleges útközben felmerülő további problémát.

Az orosz Kremlnél még nem közöltek részleteket a megegyezéssel kapcsolatban, egy rövid közleményben tudatták a nyilvánossággal, hogy „Vlagyimir Putyin orosz államfő és Aleksandar Vučić szerb kormányfő megvizsgálták az október 16-i belgrádi látogatáson kötött megállapodás teljesítésének lehetőségeit”. Hozzátették még, hogy a két vezető telefonon tárgyalt egymással, s hogy a beszélgetést a szerb fél kezdeményezte.

A TESTVÉRNEK IS KELL A PÉNZ

Boško Jakšić politikai elemző úgy vélekedett, hogy az orosz gáz kapcsán kialakult problémákkal kapcsolatban Szerbiának egyedül valamiféle politikai kedvezmény lehet a segítségére.

– Teljesen világos helyzettel állunk szemben. Szerbia bő kétszázmillió dollárral tartozik Oroszországnak, s az is tény, hogy a csapot az orosz elnök nyitja meg vagy zárja el. Szem előtt kell mindenképpen tartanunk a helyzet megértéséhez Vučićnak azt a kijelentését is, melyet még az orosz államfő belgrádi látogatása során közölt. Véleményének adott hangot, hogy a Déli Áramlat építésének semmi értelme sincs mindaddig, amíg Moszkva és Brüsszel nem tisztázzák az ellentéteket, és nem állapodnak meg a gázszállítás feltételeiről. Ezeket az eseményeket követte hamarosan a Szerbiának szánt gáz mennyiségi csökkentése. Voltaképpen minden az orosz fél jóindulatán múlik ebben az ügyben – állapította meg az elemző.

Dragoljub Anđelković elemző a B92-nek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy amikor üzleti-piaci témákról van szó, akkor nem nagy eséllyel lehet hivatkozni a testvéri-baráti viszonyokra. Az oroszok, mint mondta, még saját hadseregüket is földgáz nélkül hagyják, ha sokáig elmaradnak a tartozások törlesztésével. Arra emlékeztetett, hogy Szerbia már így is kiváltságosnak mondhatja magát, mert a téli hónapokban sem fizettet vele magasabb árakat az orosz fél, ahogyan azt más országokkal teszi, ezenkívül a lefoglalt gázmennyiségért sem kell előre pénzt adnia.