A közelmúltban a Tisza mentén, így a zentai termékpiacon is gyakorivá váltak az ellenőrzések. Az inspektorok hálóján zömmel azok az árusok akadtak fenn, akik Magyarországról behozott élelmiszert, édességet kínáltak az elárusítóhelyeiken. Mostanában a termékpiacon dolgozók is óvatosabbak, és az egykoron különböző finomsággal tömött asztalaikra többnyire olyan, elsősorban tisztálkodásra, ruhamosásra szolgáló termékeket helyeznek ki, amelyeknek az árusítására be vannak jegyeztetve. Keddi piaci körsétánk során is hasonló volt a helyzet, habár akadtak olyan eladók is, akik egy-egy felvágottat, desszertet is ki mertek tenni a pultjaikra. Nyilatkozni viszont nem szívesen nyilatkoznak. Többen még nevük elhallgatása mellett sem voltak hajlandóak beszélni lapunknak.
– Megszaporodtak az ellenőrzések – törte meg végül a csendet egy középkorú férfi, aki elmondta, hogy a többi árussal együtt ő is kiváltotta az ipart, s egyedül azt szeretné, hogy az állam megélhetést biztosítson számára, s valamit találjon ki annak érdekében, hogy dolgozhassanak, mert ha becsukatják a vállalkozását, fogalma sem lesz arról, hogy miképpen tudja majd eltartani a családját. A férfi egyébként különböző tisztítószerek, mosogatószerek, ahogyan ő fogalmazott: kemikáliák eladására váltotta ki az engedélyt. Ezenkívül élelmiszereket, kekszet, csokoládét és kávét is árul, ami már szemet is szúrt a felügyelőknek. Élelmiszerek árusítása miatt bírósági végzést is kapott, nemrég pedig csokoládék, kekszek és kávé árusítása miatt vonták felelősségre.
– Szerintem pénzbüntetéssel meg tudom úszni a dolgot, mert szerencsére nem vették el az összes termékemet – jegyezte meg, majd hozzáfűzte, hogy más helységekben ez is megtörtént. A piacon egyébként bármikor megjelenhetnek a felügyelők, ezért nem is pakolják ki az összes portékájukat, ami meg is látszik a többnyire üres elárusítópultokon – mondta.
– Félünk attól, hogy elveszik a portékáinkat, de attól is, hogy megbüntetnek – jegyezte meg, és elmondta, hogy a kiróható pénzbüntetés 50 000-től 500 000 dinárig terjedhet, márpedig az elárusítóhelye három családnak is megélhetést biztosít. Ezért is tartja jogtalannak a felügyelők viselkedését, az államnak ugyanis, ahelyett hogy bünteti tevékenységüket, könnyíteni kellene a helyzetükön – jegyezte meg végül.
– Nem velünk kellene kezdeni a törvények betartását, hanem azokon, odalenn messzebb – jegyezte meg az egyik idősebb asszony, aki teljesen legálisan, az engedélyében előírt áruval kereskedik a zentai termékpiacon, majd hozzáfűzte: ahelyett, hogy a dolgozó embereket bántja, az államnak munkát kellene adnia a fiataloknak.
– Az állam munkát nem tud kínálni, a nyugdíjakat lecsökkentette, az emberek fizetést sem kapnak, akkor miről is beszélünk? Azokat nem lehet bántani, akik elvitték a mezőgazdasági kombinátokat, vagy a parlamentben lévők fizetését nem lehetne csökkenteni, csak az orvosokét, a tanítókét? – jegyezte meg felháborodva. Az idős néninek egyébként ez idáig semmi baja nem volt a piacot járó felügyelőkkel, emberségesen bántak vele. Igaz, ő az adót rendszeresen kifizeti, függetlenül attól, hogy azt is felháborítónak tartja, hogy nyugdíjas létére fizetnie kell a hatezer dináros nyugdíjalapot is.
A felügyelőkkel úgyszintén nem volt gondja a zoknikat, szárazelemeket, biciklizárakat, kerékpáralkatrészeket árusító Zsiga Józsefnek sem.
– Meg van szabva, hogy az engedélyünk alapján mit árulhatunk, s én nagyjából tartom is magamat ehhez – jegyezte meg, de megemlítette, hogy a többi árusnak is van engedélye, viszont nem olyan portékával kereskedik, amire bejegyeztette magát.
– És ebből ered a gond, s amikor jönnek a felügyelők, akkor rajtam kívül szinte mindannyian szaladnak. Majd ha tőlünk is megkövetelik azt, hogy legyen bejövő számlánk, illetve hogy mi is számlát adjunk a vásárlónak, akkor majd nekünk is problémánk lesz – jegyezte meg tömören az idős ember.
