2024. április 20., szombat

„Hová kerül a közjegyzőknek kifizetett összeg?”

Mintegy 5000 ügyvéd tüntetett Belgrádban az ügyvédi hivatás védelme mellett

– Mely államérdek kívánja meg, hogy a közjegyző által végzett jogi munka legyen az egyetlen elfogadható jogi lehetőség? Miért nem lehet a polgárok és az ügyvédek által elvégzett jogi munkákat a közjegyzőknél csak hitelesíteni? Ezekre a kérdésekre 54 nap munkabeszüntetés után sem kaptunk választ, csupán támadások értek bennünket, hogy miattunk omlik össze az igazságügy, illetve az ügyvédek zsarolják az államot – hívta fel a figyelmet Mirjana Jovanović Tomić, a Vajdasági Ügyvédi Kamara nevében a Szerbiai Ügyvédi Kamara által szervezett tüntetésen, amely során a 8600 ügyvédből megközelítőleg 5000 ügyvéd gyűlt össze az ország minden területéről Belgrádban, a Nikola Pašić téren kedden.

A tüntetés során az ügyvédek több alkalommal is megemlítették, hogy az igazságügyi miniszter meg akarta osztani az ügyvédeket (Fotó: Beta)

A tüntetés során az ügyvédek több alkalommal is megemlítették, hogy az igazságügyi miniszter meg akarta osztani az ügyvédeket (Fotó: Beta)

Brankica Orlović, a Niši Ügyvédi Kamara elnöke is az ügyvédeket ért vádakra reagált, amelyek közül az egyik az, hogy az ügyvédek munkabeszüntetésükkel az iparmágnásokat védik.

– A tüntetésünkhöz semmi közük az iparmágnásoknak vagy a gazdag vállalkozóknak, ellenkezőleg, mi a szegény polgárok érdekeit védjük. A bűnvádi eljárásokban majd kiderül, hogy hány ügyvédre van szükségük, nem gondolom, hogy mind a nyolcezerre – mondta. Orlović hozzátette: – Az pedig kifejezetten sértő az ügyvédekre nézve, ahogyan az igazságügyi miniszter beszél róluk, azt állítva, hogy mindegyikük részt vett a különböző manipulációkban, kétes üzletemberekkel kötött megállapodást. Ha az igazságügyi miniszter tud ilyenekről, köteles felelősségre vonni azokat az ügyvédeket, akik bűncselekményekben vettek részt. Majd feltette a kérdést, hogy mivel ér többet például az az eltartásról szóló szerződés, amelyet a közjegyző állított össze és hitelesített száz euró fejében, annál, amelyet korábban az alapfokú bíróság bírója hitelesített pár száz dinárért.

Slobodan Šoškić, a Belgrádi Ügyvédi Kamara elnöke rámutatott, a közjegyzőkről szóló törvénymódosítás, amely parlamenti eljárásba kerül, csupán kis mértékű módosítást jelent. Feltette a kérdést: ha már a módosítás szerint az ingatlanértékesítéskor az ügyvédek is részt vehetnek a szerződések összeállításában, más esetékben miért csak a közjegyzők végezhetik ezt? Abban bízik, hogy az alkotmánybíróság a közjegyzőkről szóló törvényt alkotmányellenesnek fogja értékelni.

Jasmina V. Milutinović, a Čačaki Ügyvédi Kamara elnöke megismételte az ügyvédek fogadalmát, majd hozzátette, az ügyvédek semmi mást nem szeretnének elérni, csak azt védeni, ami mellett letették az esküt, a polgárok jogainak védelmét, illetve a törvények és az alkotmány tiszteletben tartását. Majd ő maga is feltette kérdést, miért volt olyan fontos, hogy szeptember elsején hatályba lépjen a közjegyzőkről szóló törvény, holott 2011 óta annak bevezetését csak halasztgatták. Véleménye szerint a közjegyzőkről szóló törvénynek csak anyagi háttere van.

– Szerbiában a közjegyzők által begyűjtött összeg 30 százaléka kerül az állami költségvetésbe, Franciaországban azonban annak 80 százaléka. Mi ennek az oka, ha már Nikola Selaković szerint a közjegyzőkről szóló törvény ugyanazt tartalmazza, mint Franciaországban, Németországban... és tudjuk, hogy ez nem igaz. Ezeknek az országoknak az alkotmánya és a törvényei sem hasonlíthatók össze a szerbiai törvényekkel és alkotmánnyal – mutatott rá Milutinović.

Slobodan Milutinović, a Šabaci Ügyvédi Kamara elnöke szerint a közjegyzők havonta több tízezer eurót szednek be szolgáltatásaik fejében. Hová kerül ez a sok pénz? – tette fel a kérdést.

A tüntetés során az ügyvédek több alkalommal is megemlítették, hogy az igazságügyi miniszter meg akarta osztani az ügyvédeket. De mint az kedden elhangzott, és a jelen levő ügyvédek egyhangúlag támogatták is azt, addig nem hajlandóak folytatni a munkát, amíg az államvezetőség nem tesz eleget minden követelésüknek. Draboljub Đorđević, a Szerbiai Ügyvédi Kamara elnöke pedig rámutatott, az ignorálás, majd pedig a kiskorúsítás után számítanak arra, hogy az államvezetőség javaslattal fordul az ügyvédekhez. Mindenképpen megfontolnak majd minden ajánlatot, de mint arra a SZÜK elnöke felhívta a figyelmet, naivitás lenne azt gondolni, hogy az ügyvédek hátrányos helyzetbe hozatala mögött Nikola Selaković igazságügyi miniszter áll egyedül. Đorđević szavai szerint a miniszter csak a „felsőbb uralkodót” szolgálja, egy olyan embert, aki az abszolút hatalomra törekszik.

Az ügyvédek keddi tüntetését a Jogi Kar hallgatói, valamint a Bölcsészkar hallgatói is támogatták. A tömeg, amely jelképesen 12 óra előtt egy perccel gyűlt össze a parlamenthez közeli téren, két óra után oszlott fel.