2024. április 20., szombat

Száz vállalat csődeljárás alá kerül, ötvenet magánosítanak

A szerbiai kormány következő ülésén teszi közzé annak a száz szerkezetátalakítás alatt álló állami cégnek a listáját, amelyet csődeljárás alá von, valamint nyilvánosságra hoz egy ötven céget felsorakoztató listát is, amelyen azok az állami tulajdonban levő vállalatok szerepelnek, amelyeket magánosítani fognak – jelentette ki tegnap Željko Sertić gazdasági miniszter.

– A veszteséges vállalatoknak nem szabad tovább az állam terhén lenniük, de ez nem jelenti feltétlenül azt hogy az adott céget bezárják, hiszen a befektetők azt a vállalatot is megvásárolhatják, amelyben megkezdődött a csődeljárás. Több módszere is van annak, hogy egy ilyen cég újra elkezdjen termelni. A kormány tavasszal szeretné megváltoztatni a csődeljárási törvény idevágó szakaszát, amely a jövőben még részletesebben foglalkozna a csődbe jutott cégek „felélesztésével” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a miniszter.

Sertić nem tudott pontos információval szolgálni arról, hogy a csődeljárások miatt hány polgár marad munka nélkül, becslése szerint néhány ezer emberről lehet szó. Mint megjegyezte, ezeknek a személyeknek az állam megfelelő szociális programot szavatol az elhelyezkedés érdekében. Ha valaki mégis felvásárolná ezeket a cégeket, a dolgozók az előre elkészített átszervezési terveknek köszönhetően újra munkába állhatnának a régi cégnél.

A Privatizációs Ügynökség augusztus közepén hirdette meg a nyilvános felhívást ötszázkét, állami tulajdonban levő vállalat eladásáról. Az érdeklődők a meghosszabbított határidő szerint november 1-jéig nyújthatták be a vásárlási szándékukról szóló értesítést.