2024. április 19., péntek

Sosem szerettem Vujoševićot, de…

Mi, edzők, éppen úgy, mint bármelyik más foglalkozású lények, ezerfélék vagyunk. Merem állítani, hogy gazdáink szinte rendszeresen szemet hunynak erőszakosságaink fölött, ha a csapat jól szerepel. Nos, kik is leginkább az erőszakosak, és hogyan nyilvánul meg ez az edzéseken, de még a meccseken is?

Kezdeném azzal, ami a legfontosabb: a tanulatlan edző leginkább az, aki „ütni” akar. Hogy miért? Hát azért, mert tudatlanságában ez szerinte az egyetlen megoldás. S nagyon jól emlékszik a gyermekkorából való szállóigére, hogy egy pofon százszor jobban megmarad a „gyerek” emlékezetében, mint ezer szó! Persze sosem kell ezer szó egy okos edzőnek, elég egy-két meggondolt és a problémát megoldó mondat… A pedagógia sok mindenre tanít bennünket, egyebek között arra, hogy senkinek nincs joga a gyereket, a sportolót fizikailag bántalmazni, de még pszichikailag sem! Persze léteznek büntetések, mert hát ugye a gyerek meg a sportoló is ember, tehát néha-néha a saját fejük után mennek. Be kell vallanom, hogy én a bámészkodó játékost néha bizony odarántottam, ahova mennie kellett, de soha senkit nem szidtam, vagy ütöttem meg, mert ez csak árt a csapatszellemnek. De miért ez a hosszú bevezető? Hát persze hogy Vujošević, a Partizan kosarazóinak a kisistene viselkedése miatt!

Köztudomású, hogy a nyelvezete kétségbeejtő! Már alig van az edzők között is agresszívebb és hangosabb, sértegetőbb, mint a szerb kosárlabda ebben a pillanatban legjobb edzője. A Partizan éveken át kenterbe nyerte a bajnokságokat, „senkikből” csinált sztárokat, akiket aztán a klub eladott. Talán ezért is nyeltek le neki sok mindent a klubban. De tulajdonképpen alig van valaki, akinek megakadhat a torkán az, amit ő tesz, mert ő a „nagykutya” a klubban, a JSZD elnöke!

Mindezt éveken át mindenki tudta, de senki nem firtatta. Kérdés tehát, hogy miért történik éppen most! Talán azért is, mert a piros-fehérek végre jobbak, mint a fekete-fehérek, de félő, hogy egyszer csak felébrednek? S mindenki tudja, hogy ha Vujoševićet menesztik, vagy kitiltják, akkor szabad az út az évekig megkínzott szomszédnak.

Elég volt már a Messikből és Ronaldókból!!!

Eljött az idő, hogy kikiáltsák a világ legjobbját a labda lábbal való varázslásával kapcsolatban. A sportlapok világszerte azzal foglalkoznak, hogy Messinek vagy Ronaldónak ítéljék oda a kincset jelentő jelzőt: „a világ legjobb labdarúgója”! Mert talán mondanom sem kell, hogy a fent említett játékosok business-alkalmazottai igenis képesek ebből a kitüntetésből aranyat facsarni, mégpedig sokat. Világszerte a már említett két játékost nevezik a legnagyobb esélyeseknek, ami nem is csoda, hisz klubjaik ismételten kiválóan szerepeltek, és ők, mint egyébként minden évben, ontották a gólokat. S mi más, mint a gólok hozzák a pontokat a bajnokságokban, a szurkolók osztatlan imádatát. Ebben az évben azonban volt egy olyan verseny, amelyben egyik sem ért el figyelemre méltó eredményt: a világbajnokságra gondolok. Tehát szerintem nem ők kellene, hogy kapják ezúttal a kitüntetést! A vb-t a németek nyerték, tehát a következő 12 hónapban egy német játékos mellén kellene lennie ennek a kitüntetésnek. Hogy színt valljak: én a kapusnak adnám az elsőséget!!!

Nagyon régen volt már az év legjobbja kapus. Őszintén szólva, én csak Jasinra emlékszem. Vele kapcsolatban van egy kis sztorim. A hetvenes években a moszkvai Dinamo portyázott ott lent, a világ fenekén. New South Wales állam labdarúgó-szövetsége megbízott a csapat vezetésével, és lám, mi lett az eredmény: hármat lőttünk, s ha nem tévedek, egyet kaptunk! Nagyon régen volt, de arra emlékszem, hogy rúgtunk neki egy 30 méteres szabadot a jobb felső sarokba.

Valami történik a Vojvodinában!

Valójában sosem szurkoltam a Vojvodinának, mert amióta az eszemet tudom, mindig gáncsolták klubomat, a Novi Sadot. Ennek ellenére nem is egyszer tagja voltam a csapat technikai vezetőségének. Soha mint első edző, annak ellenére, hogy valójában én csináltam mindent, és Boškov meg az első edző fent ültek a páholyban… Ennek ellenére, amikor Vajdaság legjobbja „iskoláztatja” a fővárosiakat, örül a lelkem. Nagyon régen volt már mind a két fővárosi klub a Vojvodina mögött. A harmadikról meg ne is beszéljünk! Ennyi volt valaha a nagy ligában. Ma még kettő „ügyeskedik”: az egyik sikeresen (el is várta az ember tőlük, hisz profi alapon megy náluk minden), persze hogy a Voždovacról beszélek.

Érdekes, hogy nemcsak a Vojvodina első csapata vezet a bajnokságban, hanem az ifjúsági csapat és a serdülők is. Tehát valami csakugyan történik a Boškov-központban. Kell is, hisz egykori kapusom a sportigazgató.

Mi az egy a négyhez viszonyítva?!

Az utóbbi napokban Đoković játékát állandóan kisfia születésével hozzák kapcsolatba. „Nekem most már a legfontosabb Stefan, és nem a tenisz” – mondja állítólag. S bizony, ha ez így van, akkor Đoković nem igazi profi! Nem azért mondom ezt, mert Federernek négy gyereke van, és öt-hat évvel idősebb, mint ő, s mégis úgy játszik, mintha nem lenne betevője! Hanem egy profinak annál nagyobb a kötelessége, minél több emberről kell gondoskodnia. Ha egymagad vagy, nagyon egyszerű, de ha a család szaporodik… Szóval hagyjuk már Stefant, hadd nőjön, és egyszer majd nagyon büszke lesz apjára, de addig még nagyon sok víz folyik le a Dunán. Đokovićnak az égvilágon nem kell semmit sem tenni, csak kopírozza Rogert! Nem fog mellé, az már biztos.