2022. augusztus 7., vasárnap

Eltörölték a csúrogi, mozsori és zsablyai magyarok kollektív bűnösségét

Aleksandar Vučić a Vergődő madár emlékműnél (Fotó: Molnár Edvárd)
Aleksandar Vučić a Vergődő madár emlékműnél (Fotó: Molnár Edvárd)

Csütörtökön megszületett a kormányrendelet, amellyel a szerb kormány hatályon kívül helyezte a Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosságára kirótt kollektív bűnösség terhét. Ezt Aleksandar Vučić kormányfő erősítette meg vasárnap Szabadkán. Vučić részt vett a Zentai úti temetőben a Vergődő madár emlékműnél megtartott rendezvényen, amelyen a 1944-ben ártatlanul kivégzett áldozatokról emlékeztek meg.

A Szerbiai Képviselőház tavaly fogadta el a határozatot, amely elítéli a vajdasági magyarok kollektív bűnösségét, most megszületett a kormányrendelet, vagyis ennek a témának a végére pont került, nyilatkozta Vučić a Magyar Szónak, majd hozzátette, hogy az általános jogelv értelmében nem létezi kollektív bűnösség, az elkövetett bűnökért egyéneknek kell felelniük. A lehető legnagyobb vétek egy egész nemzetet felelőssé tenni valamilyen bűncselekmény elkövetéséért, nyomatékosította Vučić.