2024. március 29., péntek

Illegális fa- és homokkitermelés folyik Szabadkán

A homokot a NIS építkezési területére szállítják – A város feljelentést tesz

Maglai Jenő polgármester pénteken tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Szabadkán illegális homokkitermelésbe kezdtek, legalábbis tudomása szerint a kitermelést végzők ehhez nem rendelkeznek semmilyen dokumentációval vagy engedéllyel.

– Október 26-án névtelen bejelentés érkezett a felügyelőségre, miszerint Kelebián, a Csávoj utca 192-es szám alatti telken homokkitermelés folyik. A kommunális rendőrség kiment a helyszínre, ahol erőgépek és két teherautó is állt, az egyiknek rendszámtáblája sem volt, a másik jármű viszont a SU-1121 szám alatt van bejegyezve. A helyszínen ketten, Mišković Dalibor és Kabai Attila pakolták a homokot a teherautókra, a kommunális rendőrség fel is vette a két szabadkai munkás adatait, akik kijelentették, hogy a szabadkai Vukov László rakodómunkásai, azt azonban nem tudták megmondani, hogy kié a telek, sem egyéb adatokkal nem szolgáltak. Időközben kiderült, hogy az újvidéki Karin Komerc MD cég tulajdonában vannak a homokot szállító teherautók. A helyszínen a jegyzőkönyv készítése közben megjelent a kelebiai Nikolić Lazar is, aki elmondta, a telek a lánya, Nikolić Szilvia nevén van. Amikor a kommunális rendőrség újra kiment a helyszínre, már nyolc Karin Komerc-teherautót találtak. Mi már október 27-én értesítettük a tartományi bányaügyi felügyelőséget, hogy le kellene állítani a homokkitermelést, másnap pedig a teljes dokumentációt elküldtük nekik, de az újvidéki felügyelő a mai napig nem jött el Szabadkára – számolt be a polgármester a részletekről.

Mint megjegyezte, naponta legalább húsz teherautóinyi homokot visznek el a telekről, vagyis ez naponta 350–400 köbméter homokot jelent és máris hatalmas, mintegy egyhektárnyi, több mint három méter mély gödör tátong a telken. Hozzátette, a homokkitermeléssel nemcsak a környék természeti egyensúlyát bontják meg, hanem az utakat is tönkreteszik.

Elmondta, mindenkinek, aki homokkitermelésbe kezd, be kell szereznie a szükséges engedélyeket a bányászati minisztériumtól, azonban a tulajdonos eddig még nem mutatta fel az engedélyt, sőt csütörtökön Susnyák Krisztián, a szomszédos telek tulajdonosa bejelentette, hogy a tudta és engedélye nélkül az ő telkén is megkezdték a kitermelést. A polgármester úgy fogalmazott, ez minden határon túl megy, ezért a tartományi mezőgazdasági felügyelőt is értesítették, aki a pénteki nap folyamán el is jött Szabadkára.

– Bizonyos tartományi szerveket is értesítettem a dologról, hogy megengedhetetlen, hogy az illetékes felügyelők napokig ne jelenjenek meg a helyszínen, hogy leállítsák az illegális tevékenységet, s ilyen módon hatalmas károkat okozzanak a környezetnek, de a városnak is, hiszen a kitermelésért cserébe jelentős díjat kell fizetni, ami a város és a köztársaság büdzséjébe folyik be. Minden köbméter homok után bányászati díjat kellene fizetni, és a mezőgazdasági földterület homokbányává való átminősítése után is illetéket kell fizetni, amit nem lehet megtenni tanulmányok és a hivatalos szervek beleegyezése nélkül. Úgy tudjuk, hogy az elmúlt hónapokban homokbányászat céljából senki sem kérvényezte a terület átminősítését, és nem is adtak ki rá engedélyt sem, mint ahogy semmilyen illeték befizetésére nem került sor.

Maglai még elmondta, a történet egy másik érdekes momentuma, hogy a Karin Komerc teherautóinak sofőrjei elmondták, a homokot Oromra viszik, mégpedig a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) építkezési területére. A polgármester felháborítónak nevezte a történteket és kijelentette, kezdeményezni fogják, hogy minden felelős személy és cég ellen bűnvádi feljelentés tegyenek, illetve szabálysértési eljárást indítsanak.

Egy másik illegális tevékenységre is felfigyeltek az elmúlt hetekben, ugyanis vélhetően egy szervezett csoport a radanováci erdőrészen engedély nélkül vágja ki a fákat, amit valószínűleg tűzifaként ad el a polgároknak. Maglai elmondta, főleg 6–10 méteres akácfákat vágnak ki és eddig legalább harminc köbméter fát vittek már el.

– Mindenki, aki illegálisan vágja a fákat, számíthat rá, hogy eljutunk hozzájuk és eljárást indítunk ellenük. Nem fogjuk megengedni, hogy tönkretegyék azt a kevés erdőt, ami még megmaradt, ezzel együtt pedig a környezetet. Megbíztam a Palics-Ludas vállalat embereit, hogy fokozottabban figyeljenek oda, és biztos vagyok benne, hogy néhány szabálysértőt sikerül lefülelni.