2024. március 28., csütörtök

Módosul a közjegyzőségről szóló törvény

Az igazságügyi miniszter nem érti miért tiltakoznak továbbra is az ügyvédek

A szerb kormány pénteken elfogadta a közjegyzőségről és az ingatlanforgalomról szóló törvények módosítási javaslatait, amelyeket a köztársasági parlament feltehetőleg hétfőn tűz napirendjére. A közjegyzőségről szóló törvény módosításának értelmében ingatlan adásvételi szerződést ügyvédek is készíthetnének, a hitelesítés azonban a közjegyzők feladata maradna, magyarázta Nikola Selaković igazságügyi miniszter, majd elmondta, hogy mindez nem jelent többletkiadást a polgárok számára, hiszen korábban is két helyen fizettek: először az ügyvédnek a szerződés összeállításáért, majd ezt követően a szerződés bírósági hitelesítésének az illetékét. A módosítással a közjegyzők elveszítik kizárólagos adásvételi szerződés-összeállítási jogukat, nyomatékosította Selaković.

– Ha a polgár úgy kívánja, akkor a szerződés összeállításával közjegyzőt is megbízhat, ha viszont nagyobb bizalma van egy ügyvédben, akkor annál is megírathatja a szerződést. Ha utóbbi mellett dönt, akkor a szerződéssel fel kell keresnie egy közjegyzőt, aki felülvizsgálja a szerződést, és ha mindent rendben talál, akkor hitelesíti, és ezzel a magánokiratból közokirat válik. Fontos, hogy a törvénymódosítás értelmében bárki más, jogi értelemben írástudó személy összeállíthat szerződést, legyen szó polgárról, jogászról, jogtanhallgatóról. Az is újdonság, hogy a közjegyzők munkadíjuk áfa nélküli részének 30 százalékát kötelesek befizetni a költségvetésbe. A 2011-ben összeállított törvény értelmében a közjegyzőknek semmiféle kötelezettségük nem volt az állammal szemben, pedig felhatalmazásukat az államtól kapták, ez a felhatalmazás pedig bevételhez juttatja őket. A közjegyzők által befizetett pénzt a bíróságok költségeinek fedezésére fordítja majd az állam – magyarázta Selaković.

Az igazságügyi miniszter a továbbiakban megerősítette, hogy ezek azok a módosítások, amelyeket egy héttel ezelőtt felajánlott a Szerbiai Ügyvédi Kamara képviselőinek, ők azonban elutasították azokat. Mint azt Selaković megjegyezte, azzal, hogy a kormány elfogadta a módosítást, teljesítették a tiltakozó ügyvédek követelésének egy részét, vagyis ez a bizonyíték arra, hogy az ügyvédek politikai okokból kifolyólag szüntették be a munkát. Az igazságügyi tárca vezetője megismételte néhány nappal ezelőtti kijelentését, hogy az egész ügy hátterében a mágnások és a megélhetési politikusok állnak, akik Selaković szerint az ügyvédek segítségével próbálják megbuktatni Aleksandar Vučićot.

– Ezek az emberek azt szeretnék, ha az országban alkotmányos zűrzavar és törvénytelenség uralkodna el. Üzenem, hogy nem járhatnak sikerrel. Egyeseknek egy olyan Szerbia felelne meg, amelyben bármit megtehetnek, mint ahogyan mindent meg is tettek korábban: kormányokat juttattak hatalomra, majd buktattak meg, zsaroltak. Ezt többé nem tehetik, ezért is harcolnak vagyonukért, amelyet Szerbia kirablásával szereztek. Miroslav Mišković néhány nappal ezelőtt čelarevói birtokán több tíz befolyásos ország szerbiai nagykövetének adott fogadást. Mit gondolnak, vajon milyen célból? Talán almát mentek szedni? Mišković mindent megtesz azért, hogy ne ítéljék el – fogalmazott Selaković, majd ismételten egyeztetésre hívta az ügyvédség képviselőit.

Bár az ügyvédek képviselői még elemzik az elfogadott módosításokat, nem hivatalosan már kiderült, hogy például a vagyonjogi és öröklési szerződések java részének összeállítása továbbra is a közjegyzők kizárólagos hatáskörében maradna.