2024. április 20., szombat

„Ellopott hatalom”

Kragujevac volt polgármestere a lakosságtól vár választ arra, hogy mit óhajtanak

Veroljub Stevanović, Kragujevac volt polgármestere, az Együtt Šumadijáért elnöke csütörtökön nem vett részt a protokolláris hatalomátadáson, mert mint mondta: a polgármesteri tisztséget ellopták tőle. Ha az ember normális és törvényes körülmények között veszíti el a hatalmat, akkor utódjának átadja tisztségét, ebben az esetben azonban semmi nem így történt, érvelt Stevanović, mondván, hogy nem szomorú a történtek miatt. Akkor búslakodna, ha a helyhatósági választásokat veszítette volna el és azért kellett volna kivonulnia a hatalomból, mondta.

A Szerb Haladó Párt hétfőn buktatta meg a kragujevaci városi hatalmat. Kragujevacon eddig az EŠ a Demokrata Párttal és a Liberális Demokrata Párttal alkotta a hatalmat. Az új hatalmi koalíciót az SZHP, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerb Megújhodási Mozgalom, a Szerbiai Demokrata Párt, a Szerbia Egyesült Nyugdíjasainak Pártja, az Egyesült Szerbia és a Mozgalom városunkért csoportosulás alkotja. Az új polgármester Radomir Nikolić, az SZHP Végrehajtó Bizottságának elnöke, Tomislav Nikolić államfő fia.

Az SZHP két héttel ezelőtt kezdeményezte a hatalomváltást és Stevanović leváltását. Megerősítetlen állítások szerint a haladók bizonyos képviselőiket a hétfői városi képviselő-testület ülése előtt egy jagodinai hotelben tartották „karanténban”, nehogy meggondolják magukat és hétfőn ne legyen elegendő személy, aki megszavazza a hatalomváltást.

Az új hatalom irigylendő helyzetben van: Kragujevac minden mérce szerint Szerbia harmadik városa, emelte ki Stevanović, hozzátéve, hogy abban az időben, amikor pártja került hatalomra, a város gazdasági szempontból a 137. helyen állt.

Saša Milenić, a vkt volt elnöke, az EŠ politikusa nem hiszi, hogy az új hatalom letartóztatásokkal, vagy különböző botrányok fabrikálásával próbálná meg ellehetetleníteni a volt hatalmiak életét. Mint megjegyezte, azért nem számít ezekre az eszközökre, mert a haladók éppen ezekkel az eszközökkel jutottak hatalomra.

Az EŠ vezetősége bejelentette, hogy már mától megkezdik megmozdulásukat, amely során házról házra terveznek járni és arról fognak beszélgetni a lakossággal, hogy milyen irányítást óhajtanak: azt, amely néhány nappal ezelőttig állt a város élén, vagy ezt az újat.