2024. április 20., szombat

Új épület, új citerák

Tovább épül-szépül a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület székháza

Törökkanizsán folytatódik a magyar művelődési egyesület székházának a felújítása, bővítése és felszerelése. A közelmúltban fejezték be a főépület mellett, az utcai fronton álló raktárépület teljes felújítását, a további munkálatokról és a tervezett rendezvényekről az egyesület elnökével, Kovács Magdalénával beszélgettünk:

– A Tartományi Nagyberuházási Alap közel négymillió dináros támogatásával sikerült a rossz idő beállta előtt a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületünk székházának udvarán álló melléképületeket teljes egészében felújítani és funkcióba helyezni. Itt fogjuk tartani az egyesület szakosztályainak a kellékeit, a néptáncosok ruháit, egy mosodát is kialakítottunk. Mindent egy helyen tudunk tárolni, és a megfelelő módon őrizni és megőrizni.

Az udvar parkosítása még nem fejeződött be, de most inkább a tetőtér felújítására, a berendezésére és belakására fordítjuk a figyelmet, aminek keretében tervben van a kapu, a kerítés és az udvar rendezése is. Az idén már nem tudunk tovább építkezni, habár a nagyberuházási alapnál jóváhagyták a munkálatokra szükséges mintegy 12 millió dinár folyósítását, de egyelőre még azt várjuk, hogy az alap mikor hagyja jóvá a közbeszerzési pályázat kiírását, aminek a lebonyolítása több hónapos procedúrával jár.

Reményeink szerint, ha előbb nem, akkor tavasszal folytathatjuk a munkálatokat. A tetőtérben irodák, ruhatár és vendégszobák is lesznek, ahol a távolabbról hozzánk érkező fellépőket, a táborok, képzések és egyéb rendezvények vendégeit el tudjuk szállásolni.

Magyarországról a Bethlen Gábor Alaptól is kaptunk félmillió forint támogatást, amelyből konyhai és tisztító-, takarítóberendezéseket vásároltunk a székház részére. A szép új épület fenntartására rendszeresen pályázunk a tartományi titkárságoknál, és a községi önkormányzat helyi pályázataiból próbáljuk előteremteni a fűtés és a többi kiadás fedezéséhez szükséges nem kevés pénzt.

Az egyesület 180 aktív tagot számlál, két tánccsoportunk működik, az egyikben a kisgyerekekkel foglalkozunk, van asszonykórusunk és leánykarunk, irodalmi és citeraszakkörünk. Ez utóbbi részére a tartományi oktatási és kisebbségügyi titkárság támogatásával három új citerát vásároltunk, és most már hat citerás gyakorolhat egyidejűleg a csoportban – mondta Kovács Magdaléna.

November közepén a Tiszagyöngye-székházban Erzsébet-bál lesz, amelynek a bevételéből az egyesület is részesül. Küszöbön a karácsonyi ünnepkör, egész sor rendezvény várja a törökkanizsai magyarság fiatalabb és idősebb generációit a Magyar Ház néven ismertté vált székházban.