2024. április 19., péntek
TENISZ - DAVIS-KUPA

Szerbia–Horvátország – Kraljevón, Újvidéken vagy Nišben?

Még mindig nem tudni, hogy melyik szerbiai városban rendezik meg a Szerbia–Horvátország férfi teniszmérkőzést. A Davis-kupa Világcsoportjának első fordulójában a két válogatott a vendéglátó szerint Kraljevón kellene, hogy összemérje erejét jövő év márciusában, azonban a Szerb Teniszszövetség (TSS) csütörtökön kiadott közleménye szerint „Kraljevo csak az egyik a három lehetséges város közül, amelyek jelentkeztek a mérkőzés megrendezésére. A szerb tájékoztatási eszközök pár napja kész tényként közölték, hogy Kraljevón lesz a találkozó, azonban Niš és Újvidék is pályázott, s ez utóbbi két város már szervezett Davis-kupa találkozót. Szerdán a TSS küldöttsége Bogdan Obradović szövetségi kapitánnyal az élen Kraljevón járt, ahol megismerkedtek a város nyújtotta lehetőségekkel, a sportcsarnok és a szállodák befogadóképességével. A látogatás másik célja az volt, hogy a pályázót megismertessék a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) pontos feltételeivel és azokkal az előírásokkal, amelyet a házigazdának teljesítenie kell, ha Davis-kupa mérkőzést szeretne szervezni. Ami a sportcsarnok és a hotelek kapacitásait illeti, a TSS küldöttsége megállapította, hogy Kraljevo eleget tesz a feltételeknek, azonban ez még nem elég ahhoz, hogy megszülessen a végső döntés. Nemsokára várható, hogy a TSS technikai-szakmai stábja is a városba látogat, s az ő részletes beszámolójuk után érkezik Kraljevóra az ITF bizottsága, amelynek tagjainak írásos beadványa után lesz teljes a beszámoló. A TSS igazgató bizottsága a jelentések és a dokumentumok átolvasása után hozza meg a döntést” – olvasható a TSS közleményében. Obradović elégedettségét fejezte ki Kraljevo pályázatával kapcsolatban, s támogatta azt az ötletet, hogy egy olyan város legyen a Szerbia–Horvátország mérkőzés házigazdája, amelynek gazdag sportmúltja van, szurkolóit több város is megirigyelhetné, de amíg az ITF felügyelősége nem fejezte be a munkáját, addig nem lehet meghozni a döntést.