2024. március 29., péntek

„Halál tapsvihar mellett”

A köztársasági parlament tájékoztatási bizottságának csütörtöki ülését, amelyen a médiaszabadságról lett volna szó, és amelyen az ellenzéki pártok képviselői mellett a Szerbiai Újságírók Független Egyesületének (NUNS) és a Szerbiai Újságírók Egyesületének (UNS) képviselői is megjelentek, végül nem lehetett megtartani, mivel a hatalmi többség távol maradt az összejövetelről.

Vesna Marjanović, a bizottság elnöke, a Demokrata Párt képviselője elmondta, hogy az ülést eredetileg hétfőre hívták össze, a Szerb Haladó Párt képviselői viszont annak elnapolását kértek, mivel éppen arra a napra esett a párt szlavája. Később a művelődési minisztérium kérte a halasztást, magyarázta Marjanović, mondván, hogy ő eleget tett a kéréseknek, ugyanakkor sem az SZHP képviselői, sem Ivan Tasovac művelődési miniszter, sem Saša Mirković, a minisztérium államtitkára nem jelentek meg az ülésen.

Az SZHP képviselői amiatt is kritikával illették a bizottság elnökét, hogy akkor hív össze ülést, amikor a parlament nem ülésezik. Ezt egy íratlan belső egyeztetés mentén egyetlen bizottság elnöke sem teszi meg. Válaszolva erre a kifogásra, Marjanović kifejtette, hogy a parlament ügyrendje nem követeli meg, hogy bizottsági ülést csak akkor lehet összehívni, amikor parlamenti ülés van folyamatban. Marjanović ezt követően megmutatta annak a húsz ülésnek a listáját, amelyet az elmúlt két hónapban parlamenti üléstől függetlenül tartottak meg.

Zoran Živković, az Új Párt elnöke megjegyezte: a hatalmiak menekülnek az igazság elől, azért nem jelentek meg az ülésen. Borislav Stefanović, a Demokrata Párt frakcióvezetője pedig kifejtette: a sajtószabadság tapsvihar mellett leheli ki lelkét.

Később a sajtónak nyilatkozva Vladimir Đukanović, az SZHP tagja a bizottságban az állította, hogy a DP saját céljaira használja fel a bizottságot. A bizottság elnöke semmiféle párbeszédet nem folytat a többi taggal és az sem igaz, hogy az SZHP a szlavára hivatkozva kérte az ülés elnapolását, fűzte hozzá Đukanović.