2024. március 29., péntek

A bírói függetlenségéért

A bírák és az ügyészek funkciója a jövőben akkor szűnne meg, ha betöltik 65. életévüket

A hétfőn kezdődő ülésen a köztársasági parlament a bírákról és az ügyészségekről szóló törvények módosítási javaslatairól vitázott. Biljana Pantić Pilja, a Szerb Haladó Párt képviselője beterjesztőként elmondta, hogy a javaslatok legfontosabb hozadéka az lesz, hogy a bíráknak és az ügyészeknek nem kell nyugdíjba vonulniuk, amikor éppen erejük teljében vannak. Az eddigi törvényes rendelkezés értelmében a bíráknak és az ügyészeknek 40 szolgálati évet követően megszűnt bírói, illetve ügyészi funkciójuk. A módosítást követően akkor szűnne meg funkciójuk, ha betöltik 65. életévüket, magyarázta Pantić Pilja, mondván, hogy a kezdeményezést a szakma, az igazságügyi miniszter, a Szerbiai Bírák Társaságának, valamint a Szerbiai Ügyészek Egyesületének az elnökei is támogatják.

Az Európai Bírák Konzultatív Tanácsa (CCJE) négy évvel ezelőtt a bírói függetlenség szempontjából alapelvként fogalmazta meg, hogy a bírák funkciója akkor szűnik meg, ha elérik az öregségi nyugdíjaztatás felső korhatárát. Ugyanezt fogalmazta meg elvként az ENSZ is, érvelt Pantić Pilja, a folytatásban pedig arról beszélt, hogy az ügyészségekről szóló törvény módosítási javaslatának értelmében, ha valamelyik ügyészségi gyakornok kitűnő eredménnyel teszi le az igazságügyi vizsgát, akkor határozatlan idejű munkaviszonyt létesítenek vele. Ugyanennek az elvnek a mentén a bírákról szóló törvény módosítását követően a kitűnőre vizsgázó bírósági gyakornokokat határozatlan időre szóló munkaszerződéssel alkalmazzák. Az igazságügyi vizsga hét vizsgáját csak nagyon kevesen teljesítik kitűnő eredménnyel, az utóbbi három évben ez öt személynek sikerült, magyarázta a képviselő.