2024. március 29., péntek

Az autonómia anatómiája

Az 1956-os forradalom emlékére csütörtökön az adai könyvtár kiállítótermében fotó- és képzőművészeti kiállítás nyílt Az autonómia anatómiája címmel a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szervezésében. A kiállítás megnyitóján Csonka Áron, a VMDK elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd rövid történelmi visszaemlékezésben idézte fel az ’56-os magyarországi eseményeket. A párt alelnöke, Tari István szintén megemlékezett a forradalmi eseményekről, majd a területi autonómia fontosságáról beszélt. A rendezvény vendége volt Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, aki az intézményről és munkájáról szólt köszöntőjében, valamint Tőke Ervin, az erdélyi Minta ifjúsági szervezet vezetője, aki a fiatalok politikai szerepvállalásának fontosságáról beszélt. Végezetül Ütő Gusztáv, a kiállítás kurátora tartott tárlatvezetést. Elmondta, hogy kiállítás témája az autonómia, és tavaly mutatták be először Sepsiszentgyörgyön. A tárlat hét ország művészeinek munkáját tartalmazza, valamennyi alkotó magyar.