2024. március 28., csütörtök

Csökkentették az oktatásügyi keretet

Szerdán 433 iskola dolgozói csatlakoztak az egynapos sztrájkhoz

Még az eső és a hideg idő sem tudta az elszánt tanárok kedvét szegni, megközelítőleg háromezren gyűltek össze Belgrádban a Nikola Pašić téren, hogy csalódottságuknak adjanak hangot, amiért az oktatásügyi dolgozók fizetését is csökkenteni fogják a következő hónaptól 10 százalékkal. Annak ellenére, hogy már hónapok óta azért tüntetnek, hogy az oktatásügyet mentsék fel a közszférára mért megszorítások alól, nem tudták meggyőzni az illetékeseket. A szerdai tüntetésen bejelentették, jogaik védelméért való küzdelmük még csak most kezdődött el.

A fővárosba az ország minden területéről érkeztek tanügyi dolgozók (Fotó: Beta)

A fővárosba az ország minden területéről érkeztek tanügyi dolgozók (Fotó: Beta)

– Elég volt az oktatás leépítéséből! És elég abból is, hogy az oktatásügyi dolgozókat a társadalom ellenségeként tüntetik fel! – adtak hangot véleményüknek a téren összegyűltek. A négy pedagógus-szakszervezet képviselői mellett jelen voltak civil szervezetek is, és az egyetemi hallgatók és az egészségügyi dolgozók is támogatták az oktatásügyi dolgozók tüntetését.

A fővárosba az ország minden területéről érkeztek tanügyi dolgozók, hozzájuk elsőként Dragan Matijević, a Tanügyi Dolgozók Szakszervezete Uniójának elnöke szólt, kiemelte a kormány szerdai ülésén éppen arról döntött, hogy az oktatásügy költségvetését további 2 millió dinárral csökkentik, valamint 10 százalékkal csökkentik a tanügyi dolgozók fizetését.

– Újra csökkentették az oktatási költségvetést, annak ellenére, hogy tudjuk, Szerbia fordítja Európában a legkevesebb pénzt az oktatásra. Amíg a fejlett országok a nemzeti össztermék 6,5 százalékát, Szerbia eddig csupán 3,17 százalékát fordította az oktatásra. A kormánydöntéssel pedig ezt az összeget tovább csökkentették 3 százalékra. Felmerül egy kérdés: Szerbia azért fordít kevés pénzt az oktatásra, mert szegény ország, vagy azért szegény, mert kevés pénzt ruház be az oktatásba? – tette fel a kérdést Matijević. Majd folytatta: – Mi szegények maradunk mindaddig, amíg kevés pénzt fektetünk az oktatásba, mert a tudatlanság és butaság csak szegénységhez vezethet – mondta.

Zdravko Kovač, a Szerbiai Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke rámutatott, a „szociális felelősséggel rendelkező hatalom”, a „szociális érzékenységgel rendelkező miniszterek” kényszerítették a tanügyi dolgozókat az utcára.

Branislav Pavlović, a Szerbiai Oktatási Szakszervezet képviseletében kiemelte, az oktatásügyi dolgozók 4 szakszervezete egyként küzd a tanügyi dolgozók jogaiért.

– Az oktatást mindenki elfelejtette. Amíg más minisztériumok küzdenek a saját közösségükért, így a rendőröket és a hadseregben dolgozókat nem érinti majd a közszférára kiszabott 10 százalékos fizetéscsökkentés, minket senki nem tart semmire. Mikor gondol már valaki az oktatásügyi dolgozókra is? – mondta Pavlović.

Tomislav Živanović, a Függetlenség szakszervezet oktatásügyi dolgozókat felkaroló ágazatának elnöke a következőket mondta:

– Ez a fizetés, amit az oktatásügyi dolgozók kapnak, nem nevezhető fizetésnek, jóval az országos átlagfizetés alatt marad. És még arról sem tudtuk az illetékeseket meggyőzni, hogy ne csökkentsék tovább a fizetéseket. Ma az oktatásban káosz uralkodik, ezért kell nekünk küzdenünk azért, hogy legalább azt, ami megmaradt, megőrizzük – mondta Živanović.

Habár a szakszervezetek képviselő meghívták az oktatási minisztert is, hogy vegyen részt a tüntetésen, és magyarázza el, miért olyan fontos az oktatásügyi dolgozók fizetését 10 százalékkal csökkenteni, a miniszter azonban nem jelent meg tegnap a tüntetésen.

A tömeg délután 2 óra után oszlott fel.

 Mint azt a tüntetésen megtudtuk, a Tanügyi Dolgozók Szakszervezetének Uniója adatai szerint az ország területéről 433 iskola csatlakozott szerdán az egynapos sztrájkhoz, 330 közülük teljes munkabeszüntetéssel.

Az oktatásügyi minisztérium adatai szerint szerdán 1333 iskolában rendes tanítás folyt, ez az oktatási intézmények 75 százaléka, 304 iskolában pedig 30 perces órákat tartottak, 131 iskolában volt teljes munkabeszüntetés, amely – mint arra Zoran Kostić miniszterhelyettes rámutatott – törvényszegésnek számít.