2024. március 29., péntek

Ötvenöt éve a tudás szolgálatában

Sinkó Ervin Teremmel gazdagodott az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke – Csík Mónika átvette a Sinkó-díjat

Nagyszabású ünnepi műsorral ünnepelte meg az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke fennállásának 55. évfordulóját, valamint a Bölcsészettudományi Kar létezésének hatvanadik jubileumát. Az ünnepségen leleplezték a Sinkó Ervin (a tanszék első vezetőjének) emlékét őrző termet, átadták a szintén Sinkó nevét őrző díjat is, ezenkívül díjat kaptak a köztársasági magyar versenyek legjobb helyezettjei (általános és középiskolások), valamint a tanszék legsikeresebb diákjai is elismerésben részesültek.

Dr. Csányi Erzsébet tanszékvezető köszöntőbeszédében rámutatott, hogy az újvidéki BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke a vajdasági magyarság egyik csúcsintézménye, hiszen azonkívül, hogy magyar nyelven szavatolja a felsőoktatást, eddig mintegy 800 értelmiségit nevelt ki. Továbbá a tanszéket mint egy esélyt jellemezte, a vajdasági magyar kultúra, irodalom, művelődés és tudomány fejlődésének esélyeként, amely igyekszik minél jobban hozzájárulni ahhoz, hogy a kar falai között nevelkedett magyar értelmiség itthon maradjon tanulmányai befejezése után.

Csányi köszöntőbeszéde után röviden felszólalt dr. Nebojša Majstorović nemzetközi együttműködéssel megbízott prodékán is, aki szintén a tanszék fontosságáról beszélt. Őt követte az eseményre meghívott több jeles vendég.

A felszólalók között volt többek között Gara Katalin, a Szabadkai Főkonzulátus konzulja, Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, Dezső János, Magyarország Belgrádi Nagykövetségének kulturális szolgálatának (Collegium Hungaricum) vezetője.

A felszólalók közül mindannyian a tanszék öt és fél évtizedes munkáját méltatták, rámutattak annak nevelői szerepére, közösségépítő és nemzeti öntudatformáló erejére. Az eseményen jelen volt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke is.

Dr. Rajsli Ilona egyetemi tanár rövid prezentációban foglalta össze a kar és a tanszék történetét a kezdetektől egészen napjainkig. A prezentációból a jelenlevők belátást nyerhettek a kar és a tanszék mindennapjaiba. Többet tudhattak meg a tanszék rendezvényeiről, ünnepségeiről, kiadványairól és műhelymunkáiról is.

Az ünnepi műsor egyik csúcspontja a Sinkó-díj átadása, amelyet az idén Csík Mónika, lapunk munkatársnője, a Sikoly irodalmi folyóirat szerkesztőségi tagja, gyermekirodalmi blog szerkesztője és szerzője kapta a Sinkó-bizottság (dr. Csányi Erzsébet, dr. Ispánovics Csapó Julianna, dr. Utasi Csilla, dr. Toldi Éva és dr. Bence Erika) döntése alapján. A négykötetes (Metszetek, Mákvihar, Hattyúnyakú, Instant) író és publicista szerteágazó irodalmi tevékenységét dr. Ispánovics Csapó Julianna, a tanszék tanára értékelte. A díjat odaítélő bizottság mindenekelőtt a szerző látásmódjának, nyelvkezelésének, kifinomult költői beszédmódjának hitelességét méltányolta döntése meghozatalakor.

Csík Mónika a Sinkó-díjjal (Fotók: Ótos András)

Csík Mónika a Sinkó-díjjal (Fotók: Ótos András)

Csík Mónika beszédében arra mutatott rá, hogy az olvasás mint szabadidős tevékenység kimegy a divatból, ezzel párhuzamosan pedig az aktív olvasók száma is csökken. A szórakozást ma leginkább a televízió és az internet szerteágazó lehetőségei adják, amelyek egyrészt gépies fogyasztót nevelnek a társadalomból, amely lassan elveszíti kritikai érzékét, másrészt pedig az irodalmi kultúrát szubkultúrává süllyesztik. Meglátása szerint az írók, költők, publicisták, könyves szakemberek feladata, hogy az írott szót, az irodalmat népszerűsítsék, és a kritikus gondolkodás fontosságára felhívják a figyelmet.

A műsor folytatásában a 20 éves jubileumot ünneplő anyanyelvi verseny tavalyi első díjazottjait és felkészítő tanáraikat lepte meg egy-egy könyvcsomaggal a tanszék. Hasonlóan a tavalyi év legsikeresebb egyetemi hallgatói is elismerésben részesültek. Könyvcsomaggal gazdagodtak a tanszék azon diákjai, akik a tavalyi évben sikereket értek el különböző tudományos megmérettetéseken, illetve pályázatokon. Emellett, azok is elismerésben részesültek, akiknek tanulmányi átlaga meghaladta a 9,00-t. Az ajándékcsomagokat dr. Kovács Rácz Eleonóra egyetemi tanár adta át a sikeres diákoknak és tanároknak, a tanszék hallgatói pedig dr. Toldi Éva egyetemi tanártól vehették át a könyvcsomagokat.

Az ünnepi műsorban helyet kapott a tanszék Kontaktzóna elnevezésű programsorozata is, amelynek keretében dr. Horváth Futó Hargita (a Végel-bibliográfia szerzője) beszélgetett Végel László íróval. A rövid diskurzus folyamán az író életútjáról é, illetve irodalmi és publicisztikai tevékenységéről beszélgettek, valamint szó esett Végel tanszéki éveiről is. Mint ahogy azt a Kossuth-díjas író viccesen megjegyezte, sohasem tartotta magát „igazi” tanszékesnek, egyetemi évei alatt inkább bohémebb életet élt.

Az ünnepi esemény végét pedig a Sinkó Ervin Terem táblájának ünnepélyes felavatása jelentette, amelynek értelmében a tegnapi dátumtól kezdődően a BTK második félemeletén található 123-as terem az elkövetkezőkben a tanszék első vezetője nevének és munkásságának állít emléket.