Elif Safak, török származású irónő mondta egyszer, hogy felesleges időtöltés azon rágódni, vajon hová vezet az út. Neked csupán az a feladatod, hogy megtedd az első lépést, a többi úgyis jön magától. Valahogy ehhez hasonlóan vélekedhetett Snežana Radojičić belgrádi írónő is, amikor nekivágott a jelenleg is tartó kerékpártúrájának, amelynek során eddig mintegy 31 ezer kilométert tett meg két keréken. Bejárta hazánkat, a környező országok egy részét, majd pedig Ázsia legtöbb országába is elkerekezett. Utazásairól és élményeiről a Zakotrljaj me oko sveta című regényének a bemutatóján mesélt a zentai Mojo klubban.
Snežana a hatvanas évek végén született Belgrádban, a belgrádi Filológiai Kar jugoszláv és általános irodalmi szakán végezte el tanulmányait. Ezt követően az átlagemberek szokványos életét kezdte el élni, munkába állt, s kezdetben pedagógusként, lektorként kereste meg napi betevőjét, miközben több könyvet is megjelentetett. A kilencvenes évek hiperinflációja alatt, sok tanárhoz hasonlóan, ő is képtelen volt megélni a tanításból, ezért mintegy tucatnyi munkahelyet váltva ingatlan- és biztosítási ügynökként kezdett el dolgozni egy külföldi biztosító cégnél.
A jól fizető, de egyhangú munkát azonban nem neki találták ki, ezért néhány év után itt is benyújtotta felmondását. Ugyanis az egyik este ráeszmélt arra, hogy fél életét olyan munkákat végezve töltötte el, amelyeket nem is szeretett csinálni, az írást pedig teljesen elhanyagolta, s lényegében csupán attól félt, hogy változtasson az életén. Akkoriban már nagyban túrázott szabadidejében, s ezenkívül biciklizni is szeretett, ezért úgy döntött, hogy kerékpárjával nekivág a nagyvilágnak. Mivel egyedül nem mert elindulni, társaságot keresett, de barátai közül senki sem mert nekivágni a nagy kalandnak. Ezért végül a legnagyobb,
kerékpártúrázók számára indított portálon (www.crazyguyonabike.com) talált magának egy útitársat egy amerikai férfi, Bryan személyében, akivel egészen Szerbián, Montenegrón, Albánián és Görögországon át Törökországig elpedáloztak. Itt viszont Bryannak elege lett a kalandos életmódból és elváltak az útjaik. Az amerikai a törököknél maradt, Snežana pedig egyedül folytatta a túráját. A második kiadást megért regénye egyébként éppen ezen az úton kialakított kapcsolatuk történetéről szól. A bátor hölgy zentai látogatása idején élményeinek ecsetelésével lenyűgözte a közönséget. Többek között mesélt a kerékpározókat érő viszontagságokról, de a túrázás szépségeiről is.
A fárasztó kerékpározás után legtöbb esetben sátorban hajtotta a fejét álomra, de Törökországban például a lakosok meghívták az otthonukba, hogy ott éjszakázzon, és másnap bőséges reggelit is készítettek számára. Ezzel szemben Mongóliában istállóban verte fel a sátrát, Kambodzsában pedig biztonsági okokból az egyik út közepén kellett letáboroznia, mivel figyelmeztették, hogy az út melletti mezőn aknák lehetnek. Útja során a bürokrácia nem túlzottan diszkrét bájával is sikerült szembesülnie, amikor a különböző vízumokat kellett intéznie. Az úti engedélyek beszerzésének ugyanis egyes ázsiai országokban szigorú, olykor már abszurd követelményei vannak. Nagyon oda kell figyelni, hogy meddig érvényesek ezek a belépési engedélyek, mivel egyes országokban azt is meghatározzák, hogy a vízumok pontosan melyik napon hosszabbíthatók meg. Kínában például képtelenség 15 nappal érvényességének lejárta előtt meghosszabbíttatni a vízumot, csak öt nappal előtte, s kizárólag meghatározott helyeken ütik bele az új pecsétet – mesélte az írónő, aki elmondta, hogy ezért kellett kiutaznia Laoszba, majd vissza Kínába ahhoz, hogy még egy kis időt eltölthessen az országban.
Ezenkívül több olyan régió van, ahova külföldiek egyedül nem utazhatnak, hanem csakis idegenforgalmi ügynökség által szervezett csoportos utazás keretében, ez azonban rengeteg pénzbe kerül. Úgyszintén az utazók életét bonyolítják különböző rendeletekkel, például a kínai fennhatóság alatt lévő Tibetből nem léphetnek át a szomszédos Nepálba, hanem vissza kell térniük Kína területére, hogy hivatalosan is kiléphessenek az országból. „Természetesen” hasonlóak a szabályok Nepálban, ahonnan a változatosság kedvéért kényelmesen be lehet utazni Tibetbe, innen viszont nincs tovább, mivel Kínába csakis Nepál területéről lehet átutazni, s a Lhásza (Tibet fővárosa) és Nepál közötti utat sem tehetik meg ugyanazzal a járművel, hanem másikkal – ecsetelte a belgrádi utazó, aki túrája során többek között végigpedálozott a Transzfogarasi szerpentinen is. A Himalája nepáli oldalán pedig 5614 méter magasra is „felmászott” a kerékpárjával.
Snežana úgy vágott neki túrájának, hogy legfeljebb 5 eurót költhet el naponta, de miután az oroszországi Taganrogban, Csehov szülővárosában egy árva fityingje sem maradt, egy ideig utcai kvászárusként igyekezett némi pénzmagra szert tenni, majd önkéntesnek jelentkezett egy ukrajnai munkára. Ebből nem lett semmi, mivel időközben az utazásáról készült blogja rendkívül népszerű lett, s amikor az egyik bejegyzésében megemlítette, hogy a munka miatt egy időre felfüggeszti az írást, az olvasói tiltakozni kezdtek. Snežana ezután egy internetes pénzátutaló szolgáltatáson keresztül 1 euróért áruba bocsátotta az általa megtett kilométereket, ezekből az olvasói szolidaritásból néhány százat megvásároltak. A későbbiekben egy szerb üzletember által működtetett külföldi portál is felkérte, hogy írjon rendszeresen az utazásairól. Ezért cserébe természetesen fizettek neki. Amikor azonban a portál élén tulajdonosváltás történt, hogy ne érje kár az éppen Nepálban tartózkodó és ott a regényén dolgozó írónőt, 2000 dollár támogatásban részesítették, ami a nepáli életviszonyokhoz képest szép összegnek számít.
A belgrádi utazó elmondta azt is, hogy két és fél év utazás, s több ezer kilométer megtétele után számára a legnagyobb kihívás az volt, hogy valahol huzamosabb időre letelepedjen és nekilásson története megírásának, de ez sohasem sikerült volna, ha nem teszi meg ezt a fárasztó utat.
– Több alkalommal is felmerült, hogy abbahagyom a kerékpározást és felülök az első autóbuszra, úgysem tudná meg senki. Utána viszont eszembe jutott, hogyha a könnyebb utat választom, akkor a legközelebbi kihívással sem leszek képes szembesülni, s ha folytatom az utamat, egyszer biztos, hogy célba érek – jegyezte meg az utazó, majd hozzáfűzte, hogy ehhez csupán kitartónak kellett lenni.
