2024. március 29., péntek

Utak keresztje

Cs. Simon Istvánra emlékeztünk

Csütörtökön délután a csókai Városi Könyvtárban a Líra Egyesület és a Művelődési és Oktatási Központ szervezésében művelődési műsorral emlékeztek meg Cs. Simon István (1942–2007) költő, publicista, szociográfus, újságíró, lapunk egykori kiemelkedő munkatársa születésének évfordulójáról. A tervek szerint a jövőben minden évben az október 19-éhez, a költő születésének évfordulójához legközelebb eső csütörtökön tartanak megemlékezést, amelyeken sorra veszik az író megjelent versesköteteit. A csütörtöki megemlékezésen az Utak keresztje című kötetét mutatták be az érdeklődő közönségnek, szavalatok, megzenésített versek, felolvasások formájában. A megemlékezésen jelen volt többek között Beszédes István író, a zEtna kiadó vezetője. A művelődési műsorban fellépett Kónya Lívia szavaló, a Csalogány asszonykórus, Kónya Sándor és Korponai László megzenésített verseket adott elő, a Líra Egyesület Szép Szó Egylet baráti körének tagjai: Banka János, Erdélyi Ilona és Erdélyi Imre Cs. Simon István verseiből szavaltak.