Új arckép a hőseink sorában

Mák Ferenc

2014. október 17., 18:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Bácsország című honismereti szemle idei harmadik számának mellékleteként jelent meg a Levelek a pokolból című, Bata Ferenc honvéd első világháborús leveleinek szerény, mindössze negyvenoldalas gyűjteménye, mely azonban tartalmát tekintve annál lenyűgözőbb: megrendítő, mint egy középkori ballada. A bevezető szerint a családi kegyelet őrizte meg azt a füzetet, amelybe két húga – Bata Ágota és Anna – másolta be az egykor huszárként besorozott katona – 47 saját és bajtársai további négy levelét. Így maradt meg ez a páratlan értékű kordokumentum, amely nemcsak a katonaéletről, a front rettenetes megpróbáltatásairól, de a korabeli Bácska paraszti világáról is hírt ad.

Bata Ferenc egy tizennégy gyermekes parasztcsalád nyolcadik gyermekeként 1892 májusában valahol a Magyarkanizsa környéki tanyavilágban született, és 1914. augusztus 9-én, a szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezred kaszárnyájában kezdte meg a rendes katonai szolgálatát, amit azonban a világháború eseményei alaposan felülírtak. A kiképzés után 1915. április 2-án – nagypénteken – előbb az orosz–lengyel frontra, ezt követően pedig Galícia déli harcterére került, ott a Kunyakovszki melletti csatában 1915. augusztus elsején halálos lövés érte. Bajtársai ott temették el a helyi ortodox templom kertjében. Egyike ő azon névtelen hőseinknek, akiket közösségünk, a délvidéki magyarság máig nem gyászolt el a nekik kijáró tisztességgel, hiszen a nagy háború következményei folytán pusztulásunk emlékétől sújtottan, gyászunkban is magunkra maradtunk.

Bata Ferenc hívő ember volt, és lelkét az Istennek ajánlva, az első perctől kezdve készült a halálra: „Kedves jó atyám és anyám, kedves jó testvéreim – írta a szabadkai laktanyából –, de is sokat szenvedek, de édes örömest elmennék a háborúba, kivált, ha még tudnám, hogyha meghalok, örök boldogságot nyerek.” Az Orosz-Lengyelországból 1915. május 24-én kelt levelében pedig így fogalmazott: „Megnyugszok az Isten rendelésén, amint ő akarja, az úgy legyen. Már érzem nehezedni rám a halál ujját.” Álmában ekkoriban kétszer eljött érte egykori kedvese, aki azóta ugyan más férfi felesége lett, de most kézen fogta őt, és vonta maga után az ismeretlenbe. Mintha érezné a halál közelségét, a belenyugvás hangján üzente haza: „Ha a világ sora nem fordul velem másik útra, akkor 4–5 hét megválasztja az aggott lelkemet fáradt testemtől, akkor megyek a jó nagy orosz örökkévalóságba”, július 9-én hazaküldött levelébe pedig még Eötvös József Végrendelet című versét is bemásolta.

Korábbi életéről, paraszti sorsáról sokat elárul a frontra indulása előtt, 1915. március 19-én kelt, szinte Csokonaira emlékeztető levele, melyben az otthon emlékét idézte meg: „Bizony, ha rágondolok, mikor széphaló világon este a kis úton végeztem a Rózsafüzért, a könnyeim hullanak, meg mikor a derűs tavasz vasárnapján valamelyik kazal takarmány enyhelyébe’ épületes könyveket olvastam, olykor-olykor a kis pacsirta is, fölöttem fölrepülve köszöntötte a föld alkotóját. Szinte öröm volt hallgatni, szinte elmenekült az ember az elragadtatásba.” 1915. június 18-án, már Galíciából írt levelében is az otthon és az idős szülei sorsáért aggódott, hetvenéves édesapját arra figyelmeztette, ne erőltesse túl a munkát, „ne árendáljanak egy cseppet se”, elég dolog akad a saját birtokukon is. Július 28-án kelt, utolsó levelében pedig szeretett kedves jó szüleitől az iránt érdeklődött: túl vannak-e már a hordáson és a cséplésen, megvan-e még a gazdasági udvar és a jószágállomány, a bivalyok, a nyolc ökör, a két tehén, a két üsző meg a két kisborjú? „A két üszőből van-e fias? Lett-e tavasszal kisborjú és vettek-e másik lovat? […] mi a napszám az embereknek, és mennyi a lányoknak?” Majd a rokonság azon férfitagjainak sorsa iránt kérdezősködött, akik ugyancsak a frontokon szolgáltak. „És ha elcsépelnek, írják meg, hogy mennyi búza, árpa és zab lett!” Néhány nappal később bekövetkezett haláláról már a bajtársai számoltak be az érte aggódó családnak. Bata Ferenc után öccse, Bata Pál is meghalt a harctéren, bátyjuk, Mihály ugyan hazatért a harctérről, de ott szerzett sebesülésébe néhány évvel később ő is belehalt. Az idős házaspár – a magyarkanizsai Bata Mihály és Zsoldos Viktória – fiú utódok nélkül maradt. Emléket e rettenetes pusztulásnak csak a fiuk levelei őrizték meg, melyeket Pósa (Muhi) Mária gondos szerkesztői munkájának köszönhetően most a kései utókor is megismerhetett.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége