Márki Géza nagybecskereki horgásztársunk érdekes pontydupláról számolt be. Akkor még nem tudta, hogy ez csak a kezdet. Most viszont az a kérdés merült fel: meddig fog tartani a sorozat. Mert... Gyerünk sorjában!
Géza sokéves gyakorlata, hogy évi szabadságát őszidőre tartalékolja, mert a tiszai pontyoknak akkor áll sínre a kapókedve. Annak ellenére, hogy az idei év a nagyvizek miatt rossznak bizonyult, az ősz közeledtével az időjárási és vízviszonyok kezdtek helyreállni, és egyre inkább kedveztek az őszi vadvízi pontyozásnak.
Horgásztársunk augusztus utolsó hetében foglalta el a megfelelőnek tartott horgászhelyet – mélyvízi akadók között, medertörések mentén –, kissé alakítgatta, majd megkezdte a módszeres etetést. Erre kizárólag adalékmentes főtt kukoricát használt, és később a horogra is azt tűzte. A szerelék szokványos, mondhatni hagyományos, csupán annyi korszerűsítéssel, hogy a metodfeederes etetőkosár alatt hajszálelőkére kerül a kukorica... Ennyi!
Az első horgászásra október 1-jén került sor. Mivel a Tisza vízállása a sokéves átlaghoz képest meglehetősen magas volt, a horgász megítélése szerint nem sok remény volt kapásra, komolyabb fogásra még kevesebb. Ennek ellenére néhány óra zsinóráztatás után bejött az első rendes kapás. A nyolckilós nyurga eleve ígéretes idénynyitó, a szákolást követően azonban a hal még egy meglepetéssel szolgált. A teljes haltesten az aranysárga szín dominált, amely máskülönben csak farokközelben a hasi részen szokott mutatkozni.
Ritkaság a javából, gondolta a horgász, és ezen a véleményen osztoztak mindazok, akik a halat látták. Persze, a magyarázatok meg találgatások sem maradtak el. Ezekkel, de különösen a jelenség kiváltó okaival télidőben foglalkozunk, erre most nincs idő. Mert kiderült, hogy az aranyponty (horgász)kívánságokat teljesít. Egyelőre azonban nem tudjuk mennyit.
Néhány nappal a szóban forgó hal zsákmányolását követően Gézát újabb termetes ponttyal jutalmazta a Tisza. A hal súlya kilenc kiló volt, alakra nézve ez is a nyurga formába tartozott, színre – mondjuk így – szabványos. Ezután azonban szabványon kívüli dolog történt.
– A szerelék bevetésekor túllőtem a célon, a csali a vízfenék közelében levő sok akadó egyikén túl landolt. Óvatosan visszahúzva igyekeztem átsegíteni a szereléket a hatalmas tuskó innenső oldalára. Oda, ahol a pontyok szoktak rejtőzni. Amint a csali átbillent az akadón, erőteljes kapás érte a kukoricával csalizott horgot. Nyomban bevágtam, és éreztem, ismét nagy hal akadt a horogra, de nem ponty – írja beszámolójában Márki Géza.
Harcsa volt, és ne részletezzük, 13 kilót nyomott. De tegyük hozzá, hogy a pontyozáshoz használt érzékeny felszerelés teherbíróképességét alaposan próbára tette. A következő nap eseményei ismét a mesék – vagy a viccek? – világába invitáltak. Rövidre fogva: ismét ponty, súlya 11 kiló. De ez a hal is aranysárgában pompázott, akárcsak a sorozatnyitó nyolcas. Mesebelileg – mert ennek fele sem vicc – az a kérdés, hogy az újabb aranyponty Géza harmadik kívánsága volt-e, vagy ez is, akárcsak a sorozatnyitó, kettőt teljesít.
Hamarosan kiderül.
