Szinte már most borítékolható: nem az adóhivatal. Ennek az állami pénzbehajtó intézménynek az élére a közelmúltban új igazgatót neveztek ki, mivel a korábbinak a munkájával a kormány nem volt megelégedve. A titkosszolgálatoknál a felderítésben komoly tapasztalatokat szerzett szakember első megnyilvánulása alkalmával minden kétséget kizáróan közölte, hogy a fiókokban porosodó végzéseknek érvényt fog szerezni.
Nos, ezektől az elfektetett dokumentumoktól tizenkét évvel ezelőtt egy kicsit féltek a szerbiai nábobok, hiszen az akkori parlament törvényt fogadott el, amelynek értelmében a kilencvenes években számos, előnyt élvezett üzletember és művész hatalmas összegeket keresett, és ezek után nem, vagy nagyon kevés adót fizettek, s a szóban forgó törvény értelmében egyszeri, de jókora adó befizetésére kötelezték (volna) őket.
Jó néhány, ellentmondásos körülmények között meggazdagodott egyént érintett volna, de egy kivételével, volt annyi eszük, hogy politikával csak akkor foglalkoztak, amikor valamelyik párt prominens képviselője felkereste és pénzt „kért” tőlük. És ők, legtöbb esetben gálánsan adtak, ezzel mintegy megalapozva jövőbeni (akár kétes) tevékenységük politikai hátterét.
Az új adófőnök tehát teljes vehemenciával nekilátott a köztársasági költségvetés ilyen módon történő feltöltésének előkészítéséhez. Előszedte a szóban forgó aktákat, de vajmi keveset érthet a joghoz, hiszen alaposan figyelmen kívül hagyta, hogy az újgazdagok csaknem mindegyikének nagy tudású ügyvédje vagy ügyvédi irodája van, aki(k) még ott is rést találnak a törvényen, ahol nincs.
Ez esetben azonban akár egy kezdő jurátus is elboldogult volna, hiszen a kötelmi viszonyokról szóló törvény szerint a közadósságok tíz év alatt elévülnek. Ennyi esztendő pedig már jócskán elmúlt a tizenkét évvel ezelőtt kiadott végzések esetében. Az igazgató azonban arra hivatkozik, hogy az extraprofit-adóval kapcsolatos, valamikor elfogadott előírás egy olyan kitételt tartalmaz, amely a tárgyalt adónemet kiemeli a kötelmi törvény hatálya alól.
Az érintettek azonban már akkor sem ültek ölbe tett kézzel, és a volt Jugoszláv Szövetségi Köztársaság alkotmánybíróságához fordultak. Az ország legmagasabb rangú taláros testülete frissen-gyorsan megállapította és leszögezte, az extraprofit-adóról szóló törvény semmiképpen sem írhatja felül a kötelmi viszonyokról szóló törvényt. Más szóval, a külön rendelkezése alkotmányellenes, ezért törölni kell. Vagyis sem akkor, sem most nem alkalmazható.
Hogy ez mennyire így van, ékes példája az akkor nagy port felvert Karić-ügy. A miloševiči korszakban csodálatos gyorsasággal meggazdagodott kocsmai harmonikástól ugyanis behajtottak 70 millió márkát, és sokáig meg voltak róla győződve, hogy működni fog a dolog. Az említett alkotmánybírósági döntés után azonban Božidar Đelić akkori pénzügyminiszter kénytelen volt meghátrálni, s nemcsak a törvénytelenül elvett 70 millió márkát, hanem az utána járó 40 millió márka kamatot is kénytelen volt megfizetni Karićéknak.
Minden bizonnyal ez a csúfos leégés késztette az adóhivatal akkori vezetőit arra, hogy fiókba süllyesszék a már megszerkesztett végzéseket.
És ezeket akarja most az újdonsült adófőnök érvényesíteni!
Nem mintha sajnálnánk az újkori nábobokat, ha netán fizetniük kellene, de ha Szerbia valóban jogállam – és ezt a miniszterelnök lépten-nyomon hangoztatja –, akkor az illetékeseknek tudniuk kellene, hogy az ötlet halvaszületett dolog, hiszen egyszer már az alkotmánybíróság megállapította érvénytelenségét.
Mivel azonban Szerbia a korlátlan lehetőségek országa, megtörténhet, hogy a politikum felülírja az alkotmánybíróság véleményét.
Ha esetleg ez bekövetkezne, kiderülhet, hogy ki nevet a végén.
