2024. március 29., péntek

Új termelési vonal a zentai JTI-ben

Aleksandar Vučić kormányfő is jelen volt az átadáson

Tegnaptól újabb termelési vonallal bővült a Japan Tobacco International zentai dohánygyára. Az ultravékony, úgynevezett ultra slim cigaretták gyártását végző termelési vonal üzembe helyezésén a japán tulajdonban lévő cég vezetőin kívül jelen volt Aleksandar Vučić szerb kormányfő, Masafumi Kuroki, a Japán Császárság belgrádi nagykövete, Aleksandar Vulin foglalkozásügyi miniszter és Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere.

– Az új termelési vonal üzembe helyezésével bővíteni tudjuk a Zentán gyártott cigaretták kínálatát, mivel ezeket az ultravékony cigarettákat ez idáig behozatali termékként lehetett Szerbiában vásárolni, most már itt is megvásárolhatók, sőt Horvátország, Macedónia, Montenegró, Albánia és Bosznia-Hercegovina területén is tudjuk értékesíteni ezeket a márkákat – emelte ki beszédében Makoto Ochia, a zentai vállalat igazgatója, majd hozzáfűzte, hogy Szerbia legnagyobb cigarettagyártójaként továbbra is befektetnek a dohánytermesztésbe és -feldolgozásba. Így a tegnap átadott termelési vonal mellett az idén egy új dohányfeldolgozó vonalat is üzembe helyeztek, ezenkívül kiszélesítették a gyár raktárrészlegének a kapacitását is.

Ochiai elmondása szerint az új vonal elindítása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a nagy kihívásokkal szembesülő Szerbiában megőrizzék az alkalmazottaik számát, ugyanis a dohányfeldolgozó ipar és a szerb kormány is kénytelen szembesülni azzal, hogy a vágott dohány illegális kereskedelme egyaránt negatívan hat az adóbevételekre, a munkahelyekre, a dohánytermesztőkre.

Chris Woods, a JTI nyugat-balkáni részlegének vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a vállalat teljes mértékben bízik a szerb kormányban, és támogatja az illegális dohánykereskedelem leküzdése érdekében tett erőfeszítéseit.

Aleksandar Vučić a termelési vonal üzembe helyezése előtt hangsúlyozta, hogy a japán tulajdonban lévő cég minden szerbiai vállalat előtt példát mutat abban, hogy miképpen is viszonyul a dolgozóihoz, majd felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy Szerbia a közelmúltban komoly harcba kezdett az illegális dohánykereskedelem és a vágott dohánnyal csencselők ellen, s már el is ért bizonyos eredményeket: már két hónapja nem csökkent a dohánytermékekre kirótt jövedéki adóból származó bevétel. Vučić kiemelte, hogy folytatni fogják a dohánycsempészekkel szembeni akcióikat. A szerb kormányfő beszéde végén hangsúlyozta, hogy a szerb kormány folytatja az együttműködést a JTI-vel és a Szerbia területén jelen lévő többi japán céggel.

A japán dohánygyártó cég tavaly 13,6 milliárd dinárral járult hozzá az ország költségvetéséhez, de ez az összeg az idén valamennyivel több lesz. A JTI jelenleg Zentán és Belgrádban több mint 300 dolgozónak ad munkahelyet, ezenkívül több mint 350 dohánytermesztővel van szerződéses viszonyban.