2024. április 16., kedd

Eladási listán a Mercator épületei

Az Agrokor konszern megválik a szlovén üzletlánc ingatlanjaitól Szlovéniában és Horvátországban is

Több mint 200 millió euróra tehet szert a horvátországi székhelyű Agrokor Csoport legutóbbi lépésének köszönhetően, amellyel a szlovén Mercator üzletlánc 210 ingatlanját bocsátotta áruba. Ez egyúttal a legnagyobb horderejű döntés, amellyel a csoport meg szeretné téríteni a szlovén kereskedelmi lánc átvételéből származó kötelezettségeit – írja a ljubljanai Dnevnik.

Csak a Szlovéniában található ingatlanokból származó bevétel meghaladhatja a 110 millió eurót. Ez azt jelenti, hogy a építési telkek négyzetméterenkénti ára 150 és 200 euró között alakul, az épületeké pedig 600–700 eurót tesz ki. Az eladásra szánt épületek nagy része kisebb élelmiszerbolt és üzleti létesítmény.

Mint erről a szlovén lap beszámolt, a tavalyi felmérések szerint a Mercator üzletlánc kb. félmilliárd euró értékű földterületet tudhatott magáénak, ingatlanjainak értéke pedig meghaladta a 990 milliárd eurót. A lánc teljes értéke jelenleg 2,06 milliárd euró.

Az Agrokor nem csak Szlovéniában bocsátotta áruba a Mercator-üzleteket. Horvátországban összesen 45 épületet (ezek összterülete 91 400 négyzetméter) értékesít a piaci monopolhelyzet kialakulása ellen ténykedő szervezetek nyomására. Ha sikeresen valósul meg az ingatlanok adásvétele, akkor az Agrokor 100 millió euróval lesz gazdagabb. Mint ismeretes, a két országban áruba bocsátott épületek révén a csoport haszna több mint 200 millió euró, majdnem a fele annak az összegnek, amennyiért a konszern előzőleg megvásárolta a szlovén kereskedelmi lánc részvényeinek 81 százalékát.

A ljubljanai Dnevnik értesülései szerint az eladásokból befolyó összeget a cég kölcsöneinek visszafizetésére fogja fordítani, mivel a vállalat tavalyi üzleti kiadásai meghaladták az 1,05 milliárd eurót. Az ingatlanoktól való megválással, a Mercator ezáltal 200 millió eurót mozgósíthat tartozásainak törlesztésére. Ennek köszönhetően azok 750-800 millió euróra csökkennének.

Emlékeztetőül, az Agrokor konszern a nyáron vásárolta fel a szlovén céget, összesen 544 millió euróért. Ezzel a lépésével a horvát csoport az itt jelenlévő Mercator üzletek révén Szerbiában is az ország második legnagyobb kereskedelmi láncává nőtte ki magát.