2024. április 16., kedd

Maradandó csakis anyanyelven

Gyermekeim társaságában nagy szeretettel és érdeklődéssel forgatom kortárs vajdasági és magyarországi alkotók szépirodalmi munkáit, amelyek segítenek eligazodni a mindennapok során formálódó útvesztőkben, felgyülemlett szorongás oldásában, ismeretekhez juttatnak, kalandozni hívnak. Hamar szívünkbe zártuk például a Jó Pajtás 2012. évi mesepályázatára beérkezett pályaművek válogatását tartalmazó Hihetetlen mesék könyvében szereplő Szekrénylakókat a maguk érzékeny lelkületével, zabolátlanságával, dacosságával, szeretnivaló önfejűségével. Magyar klasszikusok meséin nőttem azonban fel, azok simogattak, csiklandoztak. Most ezt teszik gyerekeimmel, miközben megajándékoznak engem is az időtlenség érzésével. Megnyugtató és felemelő érzés vendégeskedni a mesebeli apró, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó, Vackor és családja barlangjában is. Őt Kormos István indította el az élet rögös útján, amely a kezdeti csavargások, kalandozások után az iskola felé vezetett. ,,Hóha hó, fára mászni vóna jó!”– hangoztatja oly sokszor az iskolapadba kerülő Vackor, mégis hátára veszi az iskolatáskát és útnak indul, az élethosszig tartó tanulás mezejére. Ünnep az iskolakezdés, még inkább alkalmi jelleget visel, ha a gyermek első osztályba indul. A Magyar Nemzeti Tanács, a szerbiai magyarok választott önkormányzata átfogó beiskolázási programot éltet. A magyar oktatás hatékonyságán túl számos kedvezményt, előnyt kínál azoknak, akik magyar tannyelvű osztályba íratják gyermeküket. Többek között az ún. Vackor-programmal kíván segíteni, amely a magyar anyanyelvű óvodai program követésére és gyermekeink magyar tannyelven történő beiskoláztatására vonatkozik. A Magyar Összefogás programja és jelöltjei ígérik: a jövőben is a minőségi oktatás színvonalának emelésére törekszenek, a magyar szellemiségű oktatási projektek támogatására fókuszálnak. Továbbra is kiemelt prioritások között lesz a magyar bölcsődei és óvodai csoportok indítása, az iskolakezdést támogató csomagok kiosztása. Az elmúlt években, a CMH irodák közreműködésével, minden magyar tannyelven tanuló iskola-előkészítő óvodás és iskolás családja oktatási-nevelési vonatkozású erkölcsi és anyagi támogatásban részesült. Minden olyan elsős, aki magyar tannyelvű osztályban kezdi meg tanulmányait, értékes tanszercsomagot kap a Magyar Nemzeti Tanácstól. Projektumain keresztül az MNT a kulturális értékvédelmet és -teremtést is célozza. Legkisebbjeink havilapja, az 1953-tól mellékletként, 1954-től önálló kiadványként létező Mézeskalács, a Magyar Szó kiadványa az óvodás és a kisiskolás korosztályú, irodalom és tudásszerzés iránt érdeklődő kisdiákokat egykor és ma is maradandó befogadásélményhez segíti. Értékes tartalmi jegyeivel, a beiskolázási csomagba bekerülve, minden magyar tannyelven tanuló kisiskolás számára elérhetővé téve, küldetését kitejesíthetné.