2024. március 29., péntek

Lassulásra figyelmeztet az OECD

Jelentősen csökkentette a fejlett országok gazdaságának növekedési kilátásait a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), a feltörekvő piacokat pedig újabb sokkhatások veszélyére figyelmeztette, különösen a felhalmozott vállalati adósságok miatt.

A világkereskedelem bővüléséről – legfrissebb elemzésében – szintén borús képet vázolt fel a tekintélyes nemzetközi szervezet, miközben arra is felhívta a figyelmet, hogy a kereskedelemből táplálkozó beruházások aránya nem éri majd el a korábbi szintet.

Őszi előrejelzésében az eurózóna tagországainak kedvezőtlenebb eredményt vizionál a korábban vártnál. Eszerint az eurót használó országokban az idén átlagosan 0,8 százalékos lehet a gazdasági növekedés, a tavasszal még megvalósíthatónak remélt 1,2 százalék helyett.

Az OECD szerint az Egyesült Államok gazdasága szintén gyengébben teljesít 2014-ben: a tavasszal előrejelzett 2,6 százalékkal szemben már csak 2,1 százalékra futja az erejéből. Jövőre azonban 3,1 százalékra gyorsíthat az USA gazdasága, de nem 3,5 százalékra, ahogyan a szervezet még májusban állította. Az euróövezet azonban csak 1,1 százalékos gazdasági bővülésben reménykedhet a következő évben, ami fél százalékkal kisebb mértékű gyarapodást jelent a tavasszal reméltnél.

A minap ismertetett OECD-elemzés legfontosabb, egyszersmind legnyugtalanítóbb mondanivalója mégis az, hogy az eurózónában (ismét) aggasztó folyamatok kezdenek kibontakozni. Ez alól az Európai Unió vezető gazdasági és politikai hatalmának tartott Németország sem kivétel, ahogyan Franciaország és Olaszország sem.

Az uniós periféria országainak egy részében tapasztalhatók ugyan kedvező jelek, de az ottani kormányoknak – a siker érdekében – még strukturális reformok sokaságát kellene végrehajtani. Közben ügyelniük kellene a költségvetés egyensúlyára, és természetesen arra is, hogy fokozatosan csökkentsék a magas államadósságot.

Az OECD úgy véli, hogy Németország gazdasága az idén és jövőre is fél-fél százalékkal gyengébb teljesítményre lesz képes a tavaszi előrejelzésnél, és mindkét esztendőben egyaránt 1,5 százakkal bővül. Franciaország teljesítménye még szerényebb lesz mind 2014-ben, mind 2015-ben, Olaszország gazdasága pedig az idén ismét visszaesik, jövőre pedig stagnál.

Hozzájuk képest Nagy-Britannia látványos eredménnyel zárhatja 2014-et: gazdasága akár a háromszázalékos növekedést is elérheti. A nyugati világ keveset emlegetett országának, Kanadának szintén jó oka lehet az örömre, hiszen gazdasága 2-2,5 százalékkal bővülhet. A világ egyik vezető hatalmának számító Kínának az idén 7,4 százalékkal, jövőre pedig 7,3 százalékkal gyarapodhat a bruttó hazai összterméke, India azonban a vártnál gyorsabban, hat százalékkal iramodhat meg az OECD szerint, miközben a brazil gazdaság (amely a legnagyobb egész Latin-Amerikában) az idén szinte teljesen le fog lassulni.