2024. április 20., szombat

Át kell térni a piacelvű üzletre

Saša Đogović szerint a fizetések és a nyugdíjak csökkentés nem elegendő

A rendőrségi, oktatásügyi és egészségügyi szakszervezetek bejelentett sztrájkjai ellenére a szerb kormánynak nem lenne szabad kivételezni senkivel a fizetéscsökkentéssel kapcsolatban – jelentette ki Saša Đogović, a Piackutató Intézet (IZIT) munkatársa.

– Egyes szektorokkal kivételezni egyszerűen értelmetlen, mert ha engedményt tesznek a rendőrségnek, akkor az egészségügyi dolgozók is követelőzni kezdenek, majd az oktatásügyi dolgozók és így tovább, és az egész megtakarítási terv dugába dől. A szolidáris adót már „megette” a Smederevói Acélművek, így az hiábavaló áldozat volt. Ideje lenne végrehajtani a bejelentett reformokat. A várakozás ideje lejárt, ezt mutatja az is, hogy a fizetések és a nyugdíjak csökkentéséhez kellett folyamodni. Ha négy évvel ezelőtt belevágtunk volna a reformokba, akkor most nem kellene csökkenteni a béreket. Ha egy évvel korábban kezdjük a reformokat, akkor elég lett volna 10 százalékos csökkentés is. Minden további késlekedés növeli a költségeket. A tervek szerint a kiadáscsökkentéssel az idén 750–800 millió eurót tud megtakarítani az állam. Az előrejelzések szerint Szerbiát jövőre is recesszió sújtja. Az a kérdés, hogy a kormány képes lesz-e egyéb megszorító intézkedések végrehajtására. Hogy 2016-ban ismét recessziótól kell-e tartani vagy sem, az attól függ, hogy a reformok valósak vagy csupán látszatintézkedések – vélekedett Đogović.

A Piackutató Intézet munkatársa szerint jövőre adóemeléssel kell számolni, a fizetés- és nyugdíjcsökkentés nem elegendő a megoldáshoz, át kell térni a piacelvű üzletre, hatékony adminisztrációt és állami igazgatást kell kialakítani.

– Ha valamelyik vállalatnak nincs perspektívája, akkor tűnjön el a süllyesztőben, annak semmi értelme, hogy az állam mesterségesen életben tartsa támogatásokkal. A 2015-ös költségvetésen látszani fog, hogy elegendő-e visszatartani a támogatásokat és 2016-ban, illetve 2017-ben megszüntetni őket. 2014 első három hónapjában a kivitel 22,1 százalékkal gyarapodott, az első hat hónapban lelassult, és kevesebb mint 16,6 százalék volt, a nyolc hónapos időszakot tekintve a növekedés már csak 8,9 százalékos – mutatott rá Đogović.

A közgazdasági szakember szerint a kamatok támogatása nem recesszióellenes intézkedés, és nem hatásos a termelés és a kereset növelésében. Sajnos nem lehet kizárni a görög forgatókönyv megvalósulását, de az jó jel, hogy olyan reformtörvényeket hoztak, mint a munkaügyi vagy a privatizációs és csődeljárási törvény – mondta Đogović, aki emlékeztetett arra, hogy a versenyképességet tekintve Szerbia a Világgazdasági Fórumon a 144 országból a 94. helyen áll. A felmérés szerint Szerbia 140. a bürokrácia elburjánzása terén, ami kiváló táptalaj a korrupció virágzásához.

– A posta azon döntése, hogy tavalyi jövedelmének 25 százalékát, kb. 35 ezer dinár jutalékot fizet ki fejenként a dolgozóinak, egyszerű marketingfogás. Ez a döntés azt mutatja, hogy a vezetőségéből hiányzik mindenféle társadalmi felelősség. A posta monopóliumot élvez, és ezt a szerb államnak köszönheti. Milan Krkobabić, a posta igazgatója kihasználja a helyzetét, hogy politikai reklámot csináljon magának – értékelte Đogović.