2024. április 19., péntek

Véráldozatok a szabadságért

Az aradi vértanúkra emlékeztek Temerinben

A topolyai Mezőgazdasági Középiskola vendégeként vajdasági körúton tartózkodó kaposvári Móricz Zsigmond Szakközépiskola tanulói szombaton délután Temerinbe is ellátogattak. A tájház újonnan épült alkotóházában az 1849 októberében Aradon kivégzett magyar honvédtisztek emlékezetére zenés-verses összeállítást mutattak be az érdeklődő közönségnek.

Megelőzően Csorba Béla, a VMDP elnöke mondott megemlékezést nemzetünk gyásznapjáról, október 6-áról, amikor is Aradon kivégezték a hős honvédtiszteket. Megemlékezett mindazokról is, akik életüket áldozták a magyar forradalom és szabadságharc során, illetve a megtorlások idején. Inkább a vendégeknek mondta el, hogy Temerin is nagy véráldozattal fizetett a szabadságért, hiszen már 1848 nyarán a szerb csapatok felgyújtották a falut. Az egész település a tűz martalékává vált, a lakosság pedig elmenekült, földönfutóvá vált, több százan pusztultak el a „nagy szaladásnak” nevezett menekülésben.

Széll Erzsébet magyar- és történelem szakos tanárnő, a kaposvári csoport vezetője a bemutató előtt többek között elmondta, hogy mint minden családnak, úgy minden nemzetnek is vannak örömünnepei és gyászai. A magyaroknak az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot megelőzően a gyásznap augusztus 29-e volt, az 1526. évi mohácsi csatavesztés napja. Aztán jött 1849. október 6-a, amikor kivégezték az első magyar felelős kormány miniszterelnökét, Batthyányi Lajost Pesten és a 13 honvédtábornokot Aradon.

Az iskola diákjai és kísérőik már harmadszor jártak Temerinben és most is kilátogattak a temetőbe, ahol megkoszorúzták az 1944-ben ártatlanul kivégzettek tömegsírját.