2024. április 19., péntek

Zentai diákok Gödöllőn

A zentai önkormányzat az elmúlt hétvégén egy élményekben gazdag, és feledhetetlen kirándulással jutalmazta meg a község Vuk-díjas diákjait. A mintegy 45 fiatal a kísérőtanárokkal együtt szombat hajnalban utazott el Gödöllőre, hogy megismerkedjenek a Pest megyében lévő város nevezetességeivel. A zentaiak elsőként a közelmúltban felújított Művészetek Házát tekintették meg, majd pedig az Alsóparkban ellátogattak a magyar szabadságért életüket áldozó hősök emlékére felállított, a karjait széttáró emberalakra emlékeztető Világfához és az itt lévő Zenta sétányon is végiggyalogoltak. A kirándulás folytatásában a Királyi Váróteremben berendezett tárlatot is megtekintették. A 2011-ben, az eredeti, 1882-es tervek alapján felújított váróteremben a fiatalok ízelítőt kaphattak abból, hogy milyen körülmények közepette is pihenhette ki magát Ferenc József császár és felesége, Erzsébet királyné, amikor is a fővárosból Gödöllőre látogatott. Az egyfajta virtuális időutazás ekkor még egyáltalán nem ért végett. A fiatalok megcsodálhatták az impozáns Grassalkovich-kastélyt, a császári pár pihenőrezidenciáját is, majd pedig ellátogattak a Gödöllői Városi Múzeumban is, ahol a négy állandó tárlat körbejárása után ismereteket szerezhettek arról is, hogy a kastély árnyékában élő őslakos református földművelők, a 18. század közepén betelepített katolikus iparosok és a 19. század derekán érkező izraelita kereskedők s a dualizmus idején a városba letelepedő művészek egymással karöltve, hosszú évek fáradtságos munkájával miképpen alakították ki és gazdagították a jelen pillanatban 34 ezer lelket, igencsak hangulatos és vendégszerető város képét.