2024. április 18., csütörtök

Vučić: A polgárok érdekében teszünk mindent

Szerbia mindent megtesz polgárai jóléte érdekében és ezért az Európai Unió nem teheti majd meg, hogy az országot ne fogadja el teljes jogú tagjává, mondta szerdán Aleksandar Vučić szerb kormányfő. Kiemelte, hogy az ország számára az európai integráció kétségkívül a legjobb út és a Brüsszelből érkező kiábrándító álláspontok, valamint az EU-tagországok bővítési fáradságától függetlenül öt év múlva is pozitív választ vár az Európai Bizottságtól.

– Hallhattuk minap Johannes Hahn bővítési biztos nyilatkozatát, miszerint Szerbiának esélye sincs, hogy öt éven belül az EU teljes jogú tagjává váljon. Nem lepődtünk meg a szavain, mi több, erre számítottunk, ennek ellenére a reformokat és az uniós integrációt a legjobb tudásunk szerint folytatjuk tovább, 2018 végére befejezzük kötelezettségeinket, 2019 eleje után pedig már mások döntenek Szerbia EU-s sorsáról – mondta Vučić.

A reformokról és a nyitott fejezetekről beszélve megjegyezte, hogy nem lehetetlen dolgokat kell véghezvinni, ugyanis Szerbia előtt más országok is túljutottak rajtuk. Hozzátette, hogy bár a jelenlegi hatalom óriási gazdasági gondokat örökölt, a társadalom mentalitását is meg kell változtatni, vagyis meg kell szabadulni a szocialista örökségtől, amelyek megfékezik az ország fejlődősét.

– Szerbia az utóbbi napokban, kiváltképp az elmúlt öt hónapban, jó lépéseket tett annak érdekében, hogy véghezvigyen több igen nehéz reformot, amelyek eredményeit már a következő két évben is láthatjuk majd – hangsúlyozta a szerb kormányfő, majd hozzátette, hogy 15 év után megváltoztatták a munkatörvényt és megtartották a Büszkeségnapi felvonulást annak ellenére is, hogy sokan nem szimpatizálnak a felvonulókkal.

Kiemelte, hogy az EU semmire sem kényszeríti az országot, mindent, amit tesznek, a polgárok érdekében teszik, még akkor is, ha senki sem szereti a fizetés- és nyugdíjcsökkenéseket, de ezekkel az intézkedésekkel jobb üzleti és befektetési klímát teremtenek, amellyel pedig újabb munkahelyeket nyithatnak majd Szerbiában.

Az ország külpolitikájával kapcsolatban megismételte, hogy nem változott, vagyis az uniós integráció mellett Oroszországgal is jó kapcsolatokat kíván ápolni. Szerbia EBESZ elnökségével kapcsolatban kiemelte, hogy kelet és nyugat között fontos szerepet fog játszani, ugyanis mindkét fél bízik az országban.