2024. március 29., péntek
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Párizsban a Barcelona

Párizsban és Manchesterben is rangadót játszanak kedden a Bajnokok Ligája második fordulójában, melyben a Paris Saint-Germain az FC Barcelonát, míg a Manchester City az AS Romát fogadja.

A francia bajnok és a spanyol bajnoki ezüstérmes összecsapása a sorsolás pillanatában az egyik legizgalmasabb meccsnek ígérkezett a csoportkörben, a csapatok jelenlegi formája azonban már korántsem ígér kiélezett találkozót.

A PSG kifejezetten gyengén szerepelt eddig az idényben, s ugyan vereséget még nem szenvedett, kilenc tétmeccséből mindössze hármat tudott megnyerni, s ahogy a BL első körében az Ajax, úgy múlt szombaton a bajnokságban a Toulouse vendégeként is csak döntetlenre volt képes.

A párizsi gárda legnagyobb problémája, hogy Zlatan Ibrahimović sérüléssel bajlódik, a legutóbbi két meccsen nem lépett pályára, s kedden este sem számíthat rá Laurent Blanc.

A Barcelonának nincsenek a PSG-hez hasonló problémái, Lionel Messiék egyre jobb formában futballoznak, szombaton 6:0-ra kiütötték a Granadát, s vezetik a bajnokságot úgy, hogy eddig még gólt sem kaptak.

Az angol címvédő Manchester City és az olasz ezüstérmes AS Roma egyaránt bajnoki győzelemmel melegített a keddi rangadóra. A BL E csoportja az idei kiírás legerősebb négyesének számít, mivel a 2013-as BL-győztes Bayern München is a kvartett tagja, ami azt is jelenti, hogy minden pontnak óriási jelentősége lehet majd a végelszámolásnál.

Jelenleg a manchesteri csapat lépéshátrányban van riválisaival szemben, miután kikapott Münchenben, a Roma viszont könnyedén győzte le a CSZKA Moszkvát az első körben. Ezért is lenne nagyon fontos az angolok számára a győzelem hazai pályán, mert már a döntetlennel is komoly lemaradásba kerülnének a továbbjutásért folytatott harcban. A Roma ellen azonban nem lesz egyszerű dolguk, mivel Rudi Garcia tanítványai eddig minden meccsüket megnyerték a 2014/15-ös kiírásban, a Serie A-ban pedig csak rosszabb gólarányuk miatt szorulnak a második helyre. A csoport másik meccsén a Bayernt zárt kapuk mögött fogadja a CSZKA Moszkva. Ez a mérkőzés a Bajnokok Ligája történetének nyolcadik olyan találkozója lesz, amelyet üres lelátók előtt rendeznek meg. Mindkét gárda először játszik zártkapus meccset a legrangosabb európai klubsorozatban. A kontinentális szövetség szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt, visszaesőként büntette meg az orosz egyesületet.

Az eddigi zártkapus mérkőzések a BL-ben:

2004/05: AS Roma-Bayer Leverkusen 1:1

AS Roma-Real Madrid 0:3

2005/06: Internazionale-Glasgow Rangers 1:0

Internazionale-FC Porto 2:1

Internazionale-Artmedia Bratislava 4:0

2007/08: Olimpiakosz-Lazio 1:1

2008/09: Atlético Madrid-PSV Eindhoven 2:1

Bajnokok Ligája, 2. forduló, E csoport: CSZKA Moszkva–Bayern München (18.00, Arena Sport 1, Digi Sport 1), Manchester City–Roma (Arena Sport 4, Digi Sport 1, BHT1), F csoport: PSG–Barcelona (Arena Sport 3, Sport1), APOEL–Ajax, G csoport: Sporting–Chelsea (Arena Sport 1, Digi Sport 2), Schalke–Maribor (Arena Sport 2 – körkapcsolás), H csoport: Sahtar Donyeck–Porto (Arena Sport 5), BATE Boriszov–Athletic Bilbao (20.45).