2024. április 20., szombat

Egészséges élet- és munkakörnyezetet

A népesség legnagyobb része szívbetegségben hal meg – egyre több nőt érint a betegség

Hétfőn, szeptember 29-én lesz a szív világnapja, mely az egyik legjelentősebb dátumként szerepel hazánk egészségügyi kalendáriumban. Ennek a napnak a legfőbb célja, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy világszinten a legtöbben a szív- és érrendszeri betegségekben halnak meg, s ugyanez tapasztalható Szerbiában is. Évente több mint 17 millió ember hal meg valamilyen szívbetegségben, és 2030-ra ez a szám elérheti a 23 milliót, ugyanakkor az esetek nyolcvan százalékában egy kis odafigyeléssel ez elkerülhető lenne. A legnagyobb rizikófaktor a cigaretta, a helytelen táplálkozás és a kevés fizikai aktivitás, éppen ezért a szakemberek nem győzik hangsúlyozni, milyen fontos a dohányfüstmentes élet, az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás.

Szerbiában 2012-ben több mint 54 ezer ember halt meg szív- és érrendszeri betegségben, és mint az adatokból kiderül, a betegségbe több nő halt bele, mint férfi. Tavaly az észak-bácskai körzetben összesen 2528-an haltak meg, ebből 1397-en (765 nő és 632 férfi) valamilyen szív- és érrendszeri betegségben, vagyis az elhalálozások 55,26 százalékát ez a betegség okozza. A legtöbb esetben érelmeszesedés, szívizombetegség és magas vérnyomás állt a háttérben.

Zorica Dragaš, az Egészségnépszerűsítő Központ munkatársa elmondta, az idén az egészséges élet- és munkakörnyezet megteremtése a téma, mely segíthet a pozitív változtatások bevezetésében, ezzel együtt csökkenhetne a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata.

– Közös akciókkal, és a köztársasági, valamint helyi döntéshozókra való ráhatással egészséges közösségeket, családokat kell kialakítani, akik képesek felismerni a rizikófaktorokat. Helyi szinten is sokat lehet tenni a kockázat csökkentéséért, például hatékonyabb tornaórákat kell tartani az iskolákban, biztonságos sportpályákat és játszótereket kell kialakítani, az iskolákban, klinikákon, kórházakban, munkahelyeken egészséges ételeket kell biztosítani, ellenőrizni kell a zajszintet és csökkenteni a levegőben lévő káros anyagokat. Családon belül a dohányzásról való leszokás, helyes táplálkozás, kevesebb tévézés és számítógépezés, több fizikai aktivitás az, ami sokat segíthet ebben – mutatott rá Zorica Dragaš.

Radmila Pavić, a Szabadkai Egészségházak Megelőző Központjának vezetője a megelőzés fontosságáról és módjairól számolt be.

– A legtöbb szívbetegség hátterében elsősorban az érelmeszesedés áll. Az elsődleges megelőzés az egészség népszerűsítése és megpróbáljuk a rizikófaktorokat kiküszöbölni. A másodlagos megelőzés már a betegség lelassítását és ha lehetséges, a visszafordítását jelenti. Ebbe tartozik a betegség korai felismerése, gyógyítása és a meglévő rizikófaktorok megszüntetése, hiszen ezzel megakadályozhatjuk a betegség súlyosbodását. Fel kell mérni a kockázati tényezők nagyságát, mely a következő tíz évben fatális lehet a páciensre nézve. A vizsgálat során vérnyomást mérünk, megmérjük a vér zsírtartalmát, a vércukorszintet és a koleszterinszintet, továbbá, hogy a páciens hajlamos-e az elhízásra, s már ebből fel tudjuk mérni, hogy mekkora a betegség kialakulásának vagy súlyosbodásának kockázata. A harmadlagos megelőzés szintjén már olyan páciensekről van szó, akik átestek szívrohamon és rehabilitálni kell őket – magyarázta Radmila Pavić.

Bojana Lakićević a Szabadkai Gyógyszertárak képviseletében még hozzátette, ők is számos betegségmegelőző akciót tartanak, és felhívta a figyelmet, nagyon fontos az orvos által felírt gyógyszereket megfelelően szedni, s az ő feladatuk, hogy tájékoztassák az embereket a gyógyszerek helyes szedéséről, hatásáról és mellékhatásairól.

Mint elhangzott, hétfőn, a szív világnapján az Idea Marketben 9 és 12 óra között a Közegészségügyi Intézet, a Szabadkai Egészségházak, a Szabadkai Gyógyszertárak és a Vöröskereszt tartanak akciót, melynek keretében vizsgálatokat végeznek és hasznos tanácsokkal látják el az embereket, a Vöröskereszt pedig szeptember 30-án Topolyán, a Dositelj Obradović Gimnáziumban tart két nyelven előadást a témában.