„Tanuljátok meg, hogy mindenben példát kell mutatni.” (I. (Nagy) Lajos király)
Szeptember elején Nyíregyházán került megrendezésre a Magyar Közgazdasági Társaság évi Közgazdász-vándorgyűlése. Ez a vándorgyűlés immár hagyományosan a szakmai elit számára egyfajta részletesebb tájékoztatás az ország hivatalosan vállalt gazdaságpolitikájáról, annak elvi és gyakorlati vonatkozásait egyaránt reprezentálva. Egyrészt bemutatásra kerülnek a korábban meghirdetett irányelvek megvalósulását reprezentáló eredményadatok, másrészt az értékelésen túl elhangzanak a jövőt meghatározó gazdaságpolitikai elvek.
Ilyen szakmai fórumok minden működő gazdasággal rendelkező országban vannak, viszont valószínűleg nem minden országban okoznak a magyarországihoz hasonló izgalmi állapotot. Ennek az izgalmi állapotnak nagyon konkrét oka van, amit ha egyetlen közismertté vált fogalommal akarunk megnevezni, így hangzik: unortodox gazdaságpolitika.
Ez a fogalom azonban nemcsak Magyarországon, a szűkebben vett szakmai körben okoz intellektuális kihívást, hanem immár az EU gazdaságpolitikájának irányítói között éppúgy, mint a téma iránt érzékennyé vált világsajtóban.
Mondanunk sem kell, hogy a világsajtó részéről egyelőre – jobb esetben is – többnyire fanyalgás tapasztalható, aminek a nevezett gazdaságpolitika szokatlanságán túl láthatók az érdekek szintjéig húzódó okai. Ugyanis az a diskurzustér, amit ma világsajtónak lehet nevezni, és kontinenseken átnyúlva, egymásra utalva, egymásra hivatkozva, lényegében azonos elvi alapokon fejtik ki nézeteiket, gazdaságilag alapvetően a globális pénzügyi körökhöz tartoznak, méghozzá közvetlenül a tulajdonosi körüket, vagy közvetve, bevételüket biztosító célréteget tekintve. Az unortodox gazdaságpolitikának viszont van egy mindenképpen markáns vonása, ami ezekben a körökben „hivatalból” nagy szimpátiának nem örvend, pediglen, hogy országban és nemzetben gondolkozik, és az ilyen szempont szerinti értékeket fölé rendeli a globális érdekeknek.
Mindazonáltal, ennek az immár 4 éve alkalmazott gazdaságpolitikának mára nemzetközi viszonylatban lettek hívei is. Ezzel ebben a rövid publicisztikában nem akarjuk semmilyen irányban minősíteni magát a gazdaságpolitikát, aminek a jelölt időszakban nem kevés nyilvánvaló botlást is fel lehet róni. Azonban fel szeretnénk hívni a figyelmet egy olyan összefüggésre, ami látszólag ettől a gazdaságpolitikától független, éppen a globális gazdaság sajátságos, 2008 óta húzódó válságában vált kézzelfoghatóvá, és a globális gazdaság életképességének gazdaságfilozófia felvetéséig, sőt, egyáltalán az életképes ökoszisztéma filozófiai felvetéséig hatol.
Abban ma már szinte közmegegyezésről lehet beszélni, hogy a 2008-ban kirobbant világgazdasági válság egy korszakváltást jelez, lévén egész más természetű, mint a korábbi válságok, és egyben elhatároló, mivel a továbbiakban bekövetkező válságok a korábbiakhoz hasonlók már nem lehetnek. Ennek nagyon egyszerű és látványos az oka: a globális gazdaság, aminek hajtómotorja a növekedés, gyakorlatilag körbeérte a Földet, felderítette és lényegében uralma alá vonta a lehetséges piacokat, s ezután a piacbővítés egyszerű formája, a terjeszkedés megszűnt a gazdaság potenciálja lenni. Ráadásul ez a jelenség több más járulékos jelenséggel együtt fejti ki gazdasági hatását, úgymint bizonyos természeti erőforrások kimerülése, a Föld ökoszisztémájában jelentkező torzulások irreverzibilissé váló mértéke, az ökoszisztéma évmilliók alatt létrejött egyensúlyi viszonyainak megbomlása, melyek mind-mind kapcsolatba hozhatók a gazdaságnak a fogyasztói szükségleteket semmilyen szinten nem figyelembe vevő, a növekedési elvet minden körülmények között fenntartó gyakorlatával.
Ez a ma már hagyományosnak nevezhető liberális gazdaságfilozófia egyszerűen kinőtte a Földet, és fenntartása gyakorlatilag a földi ökoszisztéma életképességét teszi kockára. Éppen ezért mára megkerülhetetlenné vált az emberi kultúrában, azon belül akár a létfilozófiában, akár a gazdaságfilozófiában a növekedésre alapított versenyképességet – ha nem is mindjárt ellentétbe állítani az életképességgel, de legalább hangsúlyosan az életképesség megőrzési szempontjának alárendelve vizsgálni a verseny lehetőségét. Jóllehet, a nagy gazdasági trendek soha nem kézi vezérlésűek. Nem lehetséges rövid idő alatt az irányváltásukat megoldani, amiben maguknak a folyamatoknak éppúgy szerepük van, mint a folyamatokat fenntartó emberi érdekeknek vagy egyszerűen az ember más gondolati pályára átállásához szükséges rugalmasság, leleményesség hiányának. Ezért kétséges és bizonytalan a szakmán belül azok aránya, akik megfelelő súllyal viszonyulnak ehhez a problémához, azonban a helyzet mindenképpen erjed, és ez az erjedési folyamat a globális gazdaság kulminációs pontjának elérése miatt már megfordíthatatlan.
– Nos, legyen bárkinek bármilyen véleménye a magyar unortodox gazdaságpolitikáról, azonban mindenképpen elvitathatatlan, hogy ez a gazdaságpolitika mindenképpen megnyitja a gondolati teret a globális és regionális gazdálkodás számára egy olyan új irányvonalat definiálva, amiben vannak válaszkísérletek a versenyre, a növekedésre alapított gazdasági paradigma alternatíváját megtalálni. Ez akkor is igaz, ha az unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikát valaki teljes egészében elveti, ugyanis legalább van mivel vitatkozni, s maga az érdemi vita ténye segít a korábban kizárólagosnak képzelt, de a továbbiakban bizonyosan nem fenntartható paradigma meghaladásában.
Ez az elképzelés jól- rosszul, de mindenképpen tartalmaz választ a globális gazdaság jelenlegi problémájára, mert ezen a nyomon elindulva legalábbis nem lehetetlen eljutni egy olyan működő és életképes gazdasági modellig, amelyik nem a szabadjára engedett, és az ökoszisztémát kizsaroló életteret jelent az ember számára. Egyértelműen megtartja a társadalmi működés demokratikus elveit, de szakít a szabad piac mindenhatónak gondolt szabályozó képességével, és a teljesen liberalizált piac helyett egy határozott értékrend által, indirekt módszerekkel szabályozott piacot gondol el.
– A hivatalosnak tekinthető állásfoglalás így fogalmaz:
„Stratégiánk kialakult. A világ változásainak ismeretében, jobb önismerettel, új szövetségek megkötésével, váratlan lépésekkel, az ellenfelek megosztásával, gazdasági és pénzügyi erő felhalmozásával relatív és tartós előnyt építeni az unióban. Harmonikus fejlődéssel, Nyugat és Kelet erőforrásait együtt kiaknázva húsz év alatt sikeres felzárkózást kívánunk végrehajtani….Azért is nehéz a játék, mert mi már csak olyan megoldásokkal lehetünk sikeresek, amelyek ma szokatlanok, bár évtizedek után minden gazdaságpolitika alaptartozékai lesznek”. (Matolcsy György, 2012)
Egyelőre mindenki csak várakozással tekinthet erre az egész országon folyó kísérletre, aminek jó lenne nem kizárólagosan ellenséges környezetet tudnia maga körül. Mindenesetre, amint a szóban forgó Vándorgyűlés ezt igazolta, kialakulóban van Magyarországon a közgazdászok egy olyan új generációja, amelyik kellő nyitottsággal fordul a kísérlet felé, és ez mindenképpen azt bizonyítja, hogy az ortodox paradigmával szemben elindult a legalizálódás útján egy új gondolat.
