2024. április 16., kedd

A (köz)pénzért aggódó pátriárka

Az öt évvel ezelőtt lemondott büszkeségnapi felvonulás kapcsán írtam először a témáról. Már akkor jeleztem, hogy nem szeretem a felvonulásokat. Nem szeretem őket, mint ahogyan semmiféle gyülekezetet sem szeretek, legyen szó bármilyen jellegű népünnepélyről, politikai párt kongresszusáról, tüntetésről, de akár lakodalomról vagy szilveszterezésről is. De ha ezeknek a részvevői nem ártanak másoknak, akkor mindaddig, amíg nem várják el tőlem, hogy a protokoll szerint én is velük együtt tapsikoljak vagy mosolyogjak, engem nem zavarnak.

Azt is leírtam akkor, hogy a rendezvény ellen ágálók azon ellenvetése, hogy ezeken a felvonulásokon az érintett kisebbség tagjai „ízléstelenkednek”, részben helyénvaló, de azonnal kiegészítésre szorul: egyrészt nyilvánvaló, hogy a felvonulók nagy többsége nem teszi azt, másrészt pedig kirívó esetek minden gyülekezetben vannak: a félmeztelenre vetkőzött, szeszes itallal a kezében, asztalon mulató egyén vajon hagyományt ápol?!

Azt is elmondtam, hogy mint ahogyan az egyén valódi természete akkor nyilvánul meg ténylegesen, amikor az illető hatalmat kap, egy társadalom állapotát is sokban meghatározza, hogyan viszonyul az adott társadalom a lakosság „leggyengébb tagjaihoz és rétegeihez”: gyerekekhez, nőkhöz, idős személyekhez és a mindenkori „másmilyenekhez”.

A rendőri indoklás szerint öt évvel ezelőtt a rendezvényt azért nem lehetett megtartani a főváros központjában, mert nagy volt annak az esélye, hogy a biztonsági erők nem tudják majd kellőképpen megóvni a felvonulók testi épségét és a polgárok vagyonát, amire csak azt tudtam mondani, hogy ha az állam nem képes megvédeni egy békésen felvonulni kívánó csoportot, akkor olyan, mintha nem is lenne.

A kialakult helyzet apropóján anno azt írtam, hogy egy „banda bajkeverő huligán” sarokba szorította az államot, de azonnal hozzátettem, hogy ez az állam már évek óta a fentiekhez hasonló „gyanús elemek” túsza. Sarokba szorította a háborús bűnökkel vádolt személyeknek való tetszelgés, a gyilkossági kísérlettel vádolt ficsúr nevében kifizetett horribilis „fájdalompénz”, a bűnözőkből és háborús nyerészkedőkből lett mágnások előtti állandó hajbókolás.

Felvetettem, hogy mire való a diszkrimináció-ellenes törvény, ha a tisztességes polgárnak utcára lépve minden pillanatban attól kell tartania, nehogy a nyelv, amelyen beszél, a bőre színe, a szexuális beállítottsága vagy a vallási meggyőződése miatt néhány „félhülye” a testi épségére törjön?! És megállapítottam: az ember folyamatosan azt tapasztalja, hogy Szerbiában nyilván mindent szabad, kivéve egyet: becsületes, naponta dolgozó, adófizető, tisztességes polgárnak lenni.

A témával kapcsolatos véleményem lényegében azóta sem változott, nem is tudok sokat hozzátenni vagy elvenni belőle. Akkor mégis miért írom most mindezt?

A vasárnapra bejelentett büszkeségnapi felvonulás kapcsán a hét folyamán Irinej pátriárka aláírásával közleményben hallatta hangját a szerb pravoszláv egyház is, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Az egyház felszólította a melegeket, hogy parádézhatnak, de csak a saját és megbízóik, nem pedig a „lebombázott, lerombolt, erkölcsileg és gazdaságilag megcsonkított, elszegényedett, árvízzel küszködő, a szégyenoszlopra felszögelt Szerbia” költségén. A költségek említésével a pátriárka elsősorban a biztonsági intézkedések költségére gondolt. Felvetése, hogy vajon az általános szegénységben az államnak arra kell költenie milliókat, hogy biztosítsa „maroknyi ember” néhány száz méteres sétáját Belgrád központjában, azonban rosszindulatú csúsztatás.

Először is: a biztonsági intézkedésekre nem a melegek miatt van szükség, ők sétálni szeretnének, nem rombolni és duhajkodni, ez utóbbit a felvonulást ellenző tábor teszi, s miattuk van szükség a drága biztonsági intézkedésekre.

Másodszorra: a pátriárka miért nem szólal föl minden egyes focimérkőzés, különösen focirangadó előtt, amelyek előtt, közben, után rendszeresen randalíroznak a huligánok (ezen személyek esetében nem fogadom el a fociszurkolók kifejezést, a fociszurkoló én vagyok). Látta már esetleg, hogy miből áll ezen rendezvények lebonyolításának biztosítása?! Nemrég tapasztaltam Szabadkán, ahogyan 30–40 őrjöngő, többnyire tizenévest kísért több tíz állig felfegyverzett rohamrendőr, több rendőrautó, számos rabszállító. Képzeljük el, mi lehet akkor hétről hétre a fővárosban!

Harmadszorra: a közpénzek iránti aggódás nagyon álszent egy olyan intézmény részéről, amelynek köztudottan vannak bevételei, s amely köztudottan nem adózik. Emellett nagymértékben közpénzekből él! A közlemény kapcsán került napvilágra, hogy az idei köztársasági költségvetésből mennyi pénz megy a szerb pravoszláv egyháznak. Íme: a vallási kultúra, vallási szabadság és tolerancia előmozdítására 52 millió, a vallási, kulturális és nemzeti identitás megőrzésére 155 millió, a középfokú teológiai oktatás támogatására 122 millió, a felsőfokú teológiai oktatás támogatására 58 millió, a vallási épületek építésére és tatarozására 175 millió, a koszovói papság megsegítésére 62 millió, a papok, szerzetesek és egyházi alkalmazottak megsegítésére 45 millió, a nyugdíj- és egészségügyi biztosítás befizetésére a papok és egyházi alkalmazottak után 102,5 millió, a hilandari kolostorra 70 millió dinár. Összesen tehát Szerbia adófizető polgárai 2014-ben legkevesebb 841,5 millió dinárral járulnak hozzá a szerb pravoszláv egyház működéséhez.

Az anyagiak fölötti aggodalmán túl a pátriárka sokkal meredekebb megállapításokat is tett. „Amennyiben a meleg szexuális beállítottság jogos és népszerűsíteni kell, miért nem érvényes ugyanez a nyugati világban tömegesen elterjedt pedofíliára, az incesztusra… Ezen személyek joga miért kisebb a ti úgynevezett szexuális (tév)irányultságotoknál.” Azt gondolom, hogy minden józan gondolkozású ember tudja a választ a pátriárka kérdésére, amelyet az illető rossz helyre címzett. Ha ő úgy gondolja, hogy a fenti „hajlamokat” ugyanabban a „síkban” kell említeni, akkor a megfelelő állami szervekhez kell fordulnia törvénymódosítás ügyében. Tudtommal a hazai törvények szavatolják a kisebbségi jogokat (a szexuális kisebbségét is), és melegnek lenni nem bűn, viszont a pedofília az. Ha ebben az országban komolyan vennék a törvényeket, az ügyész már reagált volna, és a pátriárkát kihallgatták volna a diszkrimináció-ellenes törvény megsértése miatt.

A büszkeségnapi felvonulásnak ehhez már semmi köze.