2024. április 19., péntek

Elfuserált bevásárlóközpont

Két évtizede befejezetlenül áll Csóka legnagyobb téves befektetése

Csóka község legnagyobb téves befektetésének nevezte Balázs Ferenc polgármester a húsz éve, 1994-ben megkezdett bevásárlóközpont építését. Annak idején a JUL-os (Jugoslovenska levica) községi vezetőség Mirko Stojkovval az élen meggondolatlanul belevágott egy nagyszabású építkezésbe, de csakhamar kiderült, hogy a megalomániás elképzeléseknek nincs reális alapjuk. Az épület azóta sem készült el, az önkormányzat a befektetők kártalanítására eddig már több mint kétszázezer eurót fizetett ki, de még egy személy követeli vissza a pénzét bíróság útján.

Két évtizede csúfoskodik Csóka központjában a félig felépített bevásárlóközpont, amellyel az idén sem tudnak mit kezdeni, az önkormányzatnak még nincsen határozott terve arra vonatkozóan, hogyan és milyen célra tudnák felhasználni a csonka épületet. A bevásárlóközponttal kapcsolatban a polgármester elmondta:

– Léteznek ugyan elképzelések, mit is tudnánk kezdeni, hogyan is tudnánk a legcélszerűbben kihasználni a megkezdett épületet, de mindenekelőtt pénzt kellene biztosítani az építkezés folytatásához. Az ötletek között szerepel rekreációs központ, idősek otthona vagy diákkollégium is. Végleges döntést nem hoztunk az építkezés folytatásáról, mivel előbb még több tisztázatlan tulajdonjogi problémát is meg kell oldani.

A jelenlegi községi vezetőség eddig is kizárólag olyan befektetéseket hagyott jóvá, amelyekre előzőleg elkészítették a teljes terv- és műszaki dokumentációt, és ami a legfontosabb, biztosítva volt a kivitelezéshez szükséges pénz. Csak elfogadható pénzügyi konstrukció jöhet számításba, magyarul addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.

Sajnos a befejezetlen bevásárlóközpont nemcsak csúfítja Csóka központját, hanem még folyamatosan gondokat is okoz, az alkoholisták, a kábítószer-élvezők gyülekezőhelye, nyilvános illemhellyé és szemétlerakóvá vált. A betonfödém az extrém sportok kedvelőinek gyakorlótere, ami ugyancsak számos kockázattal jár.

A bevásárlóközpont építtetését a Csóka Építészeti Közvállalat indította el húsz évvel ezelőtt. Felhúzták a mintegy 30 ár területen fekvő épület falait, kiöntötték a földszinti és az első emeleti betonfödémeket, majd minden abbamaradt. Az önkormányzat 2007-ben hozott döntést a befektetők kártalanításáról. A tizenkilenc befektető közül kilenccel sikerült kiegyezni a tartozások kompenzálásában, a maradék tíz személy közül nyolc fordult bírósághoz, és per útján próbálták visszaszerezni az elúszott pénzüket.

Időközben árverésen próbáltak túladni az épületen, de érdemben senki sem ajánlott fel elfogadható összeget, még 5,5 millió dinárért sem kellett senkinek, miközben a tartozások összege már meghaladta a 18 millió dinárt. Ekkor az önkormányzat 207 270 euró kölcsönt vett fel, de az épület további sorsáról akkor sem döntöttek. Az építkezési közvállalat számlája éveken keresztül zárolva volt, a hatáskörébe tartozó munkákat az Építkezési Igazgatóság Közvállalat vette át – foglalta össze az előzményeket Balázs Ferenc polgármester, akinek a tanácsadója, Oláj Tibor elmondta, hogy az épület földhivatali bejegyzéséről sem viselt gondot az akkori politikai vezetőség. A területet idén Csóka község tulajdonaként építkezési teleknek jegyezték be.

Az elfuserált építkezéssel kapcsolatban mind a mai napig senkit sem vontak felelősségre, pedig mindenki tudja Csókán, melyik párt szószólói voltak a beruházás elindítói.