2024. március 28., csütörtök

Esővízcsatornát árkolnak Adán és Moholon

Ada község önkormányzata több kilométernyi felszíni csatornát épít ki az elkövetkező másfél hónapban

A kiadós tavaszi esőzések alkalmával Moholon több helyen elöntötte a belvíz a járdákat, az udvarokat és a kerteket, valamint Ada egyes részein is gondot okozott a csapadék. Bilicki Zoltán adai polgármester elmondta: a nagy esőzések ismét bebizonyították, hogy az árkok vagy nincsenek megfelelő állapotban, vagy nincsenek ott sem kiépítve, ahol szükség lenne rájuk, ezért a helyi önkormányzat megkezdte Adán és Moholon a felszíni csatornák kiépítését:
– Adán a II. helyi közösséggel közösen a Zentai út mellett árkoltattuk ki az árkokat. Jelenleg ebben az utcában folyik a csatorna kiépítésének második fázisa, amely során a parkon keresztül építjük ki az esővízárkot a Budzsák-patakig, hogy a jövőben abba vezethessük bele a csapadékot. Moholon négy utcában kezdődött meg a csatorna kiárkolása, mégpedig az Urbán József, a Jugoszláv Néphadsereg, a Masarik és a Tito marsall utcában. Ezekben az utcákban 3-4 kilométer hosszúságban lesz kiárkolva a csatorna az elkövetkező másfél hónap folyamán. A moholi munkálatokat teljes egészében Ada község önkormányzata finanszírozza. A munkálatok megközelítőleg 3,5 millió dinárba kerülnek – nyilatkozta az adai polgármester.