2024. március 29., péntek
ASZTALITENISZ

Kosiba haditettei

Szerbia férfi és női válogatottja magabiztosan nyerték meg a csoportjukat – A magyar női válogatott csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe

A Lisszabonban zajló csapat-Európa-bajnokságon Szerbia női és férfiválogatottja is megnyerte a II. divíziós csoportját, így mindkét nemzeti csapat harcban van a feljutást jelentő első és második (összesítésben a 17. és 18.) helyért. A férfiak nagy nehézségek árán, 2:1-ről fordítva győzték le a belgákat: a siker főként Aleksandar Karakaševićnek köszönhető, aki mindkét mérkőzését megnyerte. A belgák közül a november 17-én 45. születésnapját ünneplő Jean-Michel Saive ezúttal is bizonyította, jó az öreg a háznál, hiszen Pető Zsolt ellen csak az első játszmát veszítette el.

A női válogatottal kapcsolatban talán a legtalálóbb megjegyzés az lenne, hogy: Annika még tanulhat Anikától, ugyanis a finn Annika Lundström az első játszmában egy, a harmadikban pedig két pontot nyert Erdélyi Annamária ellen, de Fehér Gabriella és Andrea Todorović sem izzadt meg különösebben a tegnapi találkozón.

A csütörtöki játéknap hőse a magyar Kosiba Dániel volt: a világranglista 112. helyezettje az osztrákok ellen előbb nyert Gárdos Róbert (31.) ellen, majd 2:2-es meccsállásnál az osztrák-kínai Chent (59.) a harmadik meccslabdát kihasználva győzte le, amihez hozzájött Jakab Jánosnak a Daniel Habesohn elleni sikere.

A magyar női válogatott a papírformának megfelelően legyőzte Luxemburgot az I. divízió C csoportjának utolsó fordulójában, de fél szemmel folyamatosan a Hollandia–Oroszország mérkőzésre figyelt, hiszen a csoport végeredménye attól a találkozótól függött. Mivel a hollandok 3:1-re nyertek, s korábban ugyanilyen arányban veszítettek a magyar válogatottól, amelyet Oroszország győzött le szintén 3:1-re, így a három négypontos csapatnak a meccsaránya 4:4 volt, vagyis a mérkőzések játszmaaránya döntötte el a sorrendet. A számolgatás után a Téglás Péter irányította magyar válogatott örülhetett, hiszen 20:16-os szettaránya azt jelentette, hogy első helyen jutott a negyeddöntőbe, míg a második hely a hollandoké lett (18:15), az előző Eb bronzérmese, az orosz válogatott pedig csak az 9–16. helyért állhat pénteken asztalhoz.

Csapat-Európa-bajnokság (Lisszabon), férfiak, I. divízió, A csoport: Magyarország–Ausztria 3:2 (Kosiba–Gárdos 3:1, Pattantyús–Chen 0:3, Jakab–Habesohn 3:2, Pattantyús–Gárdos 1:3, Kosiba–Chen 3:2), Németország–Portugália 3:1. 3. forduló: Németország–Magyarország 3:0 (Mengel–Jakab 3:1, Boll–Kosiba 3:0, Ovtcharov–Pattantyús 3:0), Portugália-Ausztria 1:3. A csoport végeredménye: Németország 6, Portugália 2 (4:3), Ausztria 2 (5:4), Magyarország 2 (3:5) pont.

II. divízió, H csoport: Szerbia–Belgium 3:2 (Jevtović–Nuytinck 2:3, Karakašević–Devos 3:0, Pető–J.-M. Saive 1:3, Karakašević–Nuytinck 3:2, Jevtović–Devos 3:1), Észtország–Norvégia 3:1, Szerbia–Norvégia 3:0 (Crepulja–Ronneberg 3:1, Jevtović–Jorgensen 3:0, Pető–Lindholm 3:0). Szerbia első helyen jutott tovább a csoportból, és a 17–24. helyért az első ellenfele Törökország lesz pénteken, közép-európai idő szerint 14 órától.

Nők, I. divízió, C csoport: Magyarország–Oroszország 1:3 (Póta–Golgih 3:0, Madarász–Mihajlova 2:3, Lovas–Noszkova 2:3, Póta–Mihajlova 2:3), Hollandia–Luxemburg 3:0, Magyarország–Luxemburg 3:1 (Lovas–De Nutte 3:1, Póta–Ni Xia 0:3, Madarász–Gonderinger 3:0, Póta–De Nutte 3:1), Hollandia–Oroszország 3:1. A csoport végeredménye: Magyarország 4 (20:16), Hollandia 4 (18:15), Oroszország 4 (13:20), Luxemburg 0 pont.

II. divízió, G csoport: Szerbia–Finnország 3:0 (Erdélyi–Lundström 3:0, Fehér–Eriksson 3:0, Todorović–Erkheikki 3:0). Szerbia első helyen jutott tovább a csoportból, és a 17–24. helyért játszhat. Az első ellenfél Bulgária lesz (péntek, 11 óra).