2024. április 18., csütörtök

Bizakodó szervezők, séta elleni falfirkák

Michael Davenport: Az EU nem az átveendő jogi vívmányok, hanem a közös értékek halmaza

A Libertariánus Klub (LIBEK) felszólította az illetékes szerveket, hogy tegyenek meg mindent a büszkeségnapi felvonulás megtartásának érdekében. A gyülekezési és a tiltakozási jog az alapvető emberi jogok egyike, emelték ki a szervezet közleményében. Függetlenül attól, hogy egy-egy gyülekezést milyen témában szerveznek meg, amíg az békés, addig semmi nem indokolja a gyülekezés megtiltását, fogalmaz a LIBEK. A szervezet szerint a rendőrségnek és az ügyészségnek különös határozottsággal kell fellépnie a gyűlölet vezérelte fenyegetésekkel szemben.

Az első szembeöltő fenyegetések szerdára virradóra láttak napvilágot Belgrádban. A főváros központjában több helyütt is az LGBT-közösség és felvonulásuk ellen szóló szövegeket firkáltak a falakra. „Nem akarok apukát és apukát”, „Stop a buziknak”, „2014. 09. 28.-án nem fognak sétálni” – olvasható több lakóház falán és óriásplakáton. A firkákat egyik szélsőséges szervezet sem írta alá. Az egyik firkát annak a háznak a falára festették fel, amelyben Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke él.

– Este barátaimmal a belgrádi LGBT-közösség szervezeteiből a büszkeség hete keretében megtartott kiállításmegnyitón vettem részt. Nem sokkal ezt követően a ház falára, amelyben élek, azt írták, hogy „Čedo nem fog a városban sétálni”. Akkor láttam meg, amikor reggel iskolába indítottam négy gyermekemet. Nem tudom, hogy a szerző pontosan mit kívánt üzenni: hogy nem sétálhatok barátaimmal a büszkeségnapi felvonuláson, mert azt nem tartják meg, vagy egyáltalán nincsen jogom Belgrádban sétálni, vagy még a létezéshez sincsen jogom – fogalmazott Jovanović közleményében.

Michael Davenport, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetője sokadszorra abbéli reményének adott hangot, hogy vasárnap sikerül megtartani a büszkeségnapi felvonulást, és Szerbia ezzel alátámasztja, hogy a tolerancia és a különbözőség elfogadása mellett áll ki. Törvényhozói és intézményes szinten Szerbia mindent megtett ezeknek az értékeknek az érvényesítéséért, fűzte hozzá Davenport.

– A diszkrimináció ellenes küzdelem kulcsfontosságú Szerbia további európai integrációja során. A 23-as tárgyalási fejezet is tartalmazza ezt a kérdéskört. Az EU több, mint az átveendő jogi vívmányok halmaza. Elsősorban a közös értékek halmaza. A toleranciára, az egyenlőségre és egymás megértésére az EU-ban nem úgy tekintenek, mint valamire, amit már sikerült kiharcolni, hanem mint a tagállamok közös küldetésére és víziójára. Folyamatosan időt és pénzt kell szánni ezeknek az értéteknek az erősítésére – fogalmazott Davenport.

Az uniós küldöttségvezető értékelése szerint Szerbiában továbbra is jellemző a diszkrimináció. Több társadalmi csoportnak is azzal kell szembesülnie, hogy valamilyen személyes tulajdonságuk miatt nem élvezik ugyanazokat a jogokat, mint a társadalom többi képviselője, véli Davenport, mondván, hogy a diszkriminációt nagyon nehéz gyökerestül kiirtani, ezért rendkívül fontos az emberek, különösen a fiatalok felvilágosítása ebben a témában.

Közben a szervezők optimisták, és hiszik, hogy az idén megtarthatják a rendezvényt. Nebojša Stefanović belügyminiszter arról biztosította a szervezőket, hogy a rendőrség mindent megtesz a felvonulás biztonságának fenntartásáért, nyilatkozta Boban Stojanović, a szervezőbizottság képviselője. Stojanović meglátása szerint az idén a társadalom is sokkal kevésbé ellenzi a felvonulást, mint a korábbi években, amikor az állam biztonsági okokra hivatkozva megtiltotta a rendezvény megtartását.

Nebojša Stefanović belügyminiszter értékelése szerint a rendőrök, akik sztrájkolni készülnek, személyes érdekeiken kívül semmire nincsenek tekintettel. Ma nagyon sokan esküsznek arra, hogy hűek Szerbiához, és megvédik az ország érdekeit, ez azonban csak addig tart, amíg személyes elképzeléseiket meg nem valósítják, fejtette ki a belügyminiszter, mondván, hogy a sztrájkolni tervező rendőrök semmi jót nem tesznek az országért és annak polgáraiért.

– Csak nyugodtan sztrájkoljanak, a rendőrség minden feladatát ellátja. A belügyminisztérium kötelekében való munka nem alkotmányos kötelezettség. Azoknak, akik ma nem óhajtanak dolgozni, holnap sem kell – taglalta Stefanović.

A Függetlenség rendőrszakszervezet továbbra is kitart amellett, hogy négy másik, kisebb rendőrszakszervezettel együtt péntektől sztrájkba lépnek, így tiltakozva a kormány megszorító intézkedései, valamint a rendőrök kedvezőtlen helyzete ellen. Ha lesz büszkeségnapi felvonulás, és annak során nagyobb rendbontás történik, akkor a rendőrök átmenetileg megszakítják a sztrájkot, mondták a szakszervezet képviselői szerdai sajtótájékoztatójukon, hozzátéve, hogy erre a rendőrségről szóló törvény értelmében kötelesek. Ennél többre senki nem kötelezheti őket, szögezték le. Vladimir Lukić szakszervezeti képviselő úgy véli, az illetékeseknek negatívan kellene értékelniük a rendezvény biztonsági kockázatát, hiszen időben értesültek arról, hogy a rendőrök egy része sztrájkba lép.