2024. március 29., péntek

Minden út Szabadkára vezet

Kovács Gábor konzul az egyszerűsített honosítási eljárásról

Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának tegnapi kihelyezett konzuli fogadónapján Zomborban 177 kérelmező adta át a magyar állampolgárság megszerzésére vonatkozó kérelmét, egy kihelyezett eskütételre is sor került, valamint két elkészült útlevelet is kézbesítettek.

Kovács Gábor konzul lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy sokan tévesen úgy vélik, hogy a szabadkai külképviseleten hosszú a várólista, ezért inkább Magyarországon fordulnak állampolgárságért, ami az utazás miatt jóval költségesebb, különösen, ha a benyújtott dokumentumok esetében hiánypótlás szükséges. A főkonzulátuson ezzel a tévhittel ellentétben a bejelentkezés után másnapra biztosítanak időpontot a kérelmezőnek, szükség esetén akár aznapra is. Ehhez a 024/626-302-es telefonszámon kell jelentkezni, és ezen a számon az egyszerűsített honosítási eljárásra vonatkozó összes kérdésre is választ adnak.

– A nyelvtudás ellenőrzését továbbra is nagyon szigorúan vesszük. Közepes szintű nyelvtudást várunk el, az önálló ügyintézés mellett a hétköznapokban fölvetődő beszédszituációkat is ismernie kell a kérelmezőnek. Azt tudom javasolni, hogy akik magyar felmenőktől származnak, de a nyelvet mindössze néhány hónapja tanulják, bár egyéves intenzív nyelvtanulás után próbálkozzanak, akik meg rendelkeznek passzív nyelvismerettel, mondjuk magyar óvodába jártak, vagy a nagyszülőkkel magyarul értekeztek, de utána nem kommunikáltak a nyelvünkön, fél év gyakorlás után próbálkozhatnak, de jobb, ha előbb a környezetük véleményét kérik ki nyelvtudásukról. El kell mondanom, hogy voltak, akik kiskapukat keresve és találva, akár korrupciós eszközökkel élve Magyarországon szerezték meg a magyar állampolgárságot. Amennyiben fény derül rá, hogy a honosítás voltaképpen bűncselekmény útján történt, megvonják az állampolgárságot, és erre szerbiai polgárok esetében is van példa. A Magyarországon honosítottakat az eljáró hatóság behívhatja a szabadkai főkonzulátusra a nyelvismeret újbóli ellenőrzésére, és ha ott bebizonyosodik annak hiánya, az is az állampolgárság megvonásával jár. Ezért mondom némi „csúsztatással”, hogy minden út Szabadkára vezet, ugyanis a főkonzulátuson gyors az ügyintézés és hiteles a nyelvtudás ellenőrzése – mondta Kovács Gábor.

A konzul fölhívta a figyelmet arra, hogy történelmi lehetőségről van szó, aki igényli az egyszerűsített honosítási eljárást, mielőbb forduljon a főkonzulátushoz, de jelezte, egyelőre nem szűnnek meg a kihelyezett konzuli fogadónapok, amelyek során azoknak segítenek, akik gazdasági vagy egyéb okok miatt nem jutnak el a szabadkai külképviseletre. Szavai szerint Zomborban a helyi CMH irodával történő egyeztetés nyomán idén decemberben vagy jövő januárban kerülhet sor ilyen eseményre, de a konzul mindenkit arra biztat, hogy a szabadkai főkonzulátushoz forduljon.

– A magyar állam felől ez az eljárás ingyenes, viszont helyi költségek adódnak. Arra kérném a kérelmezőket, a lakhelyükhöz legközelebbi CMH-irodákban, illetve a főkonzulátuson ellenőrizzék az irataik adattartalmának helyességét. Nyilvánvaló, hogy sokan amiatt kérelmezték Szerbiában a magyar állampolgárságot, mert félnek, hogy az EU visszaállítja a vízumkötelezettséget. Nekünk erről nincsenek információink, viszont az biztos, hogy annak, aki magyar állampolgársággal és magyar útlevéllel rendelkezik, nem kell ilyen szankcióktól tartania. Ezért sugallom: éljenek a történelmi lehetőséggel, aki jogosult, érdekelt, nemzetileg elkötelezett, kérje az egyszerűsített honosítási eljárás során a magyar állampolgárságot – hallottuk a konzultól Zomborban.

Kovács Gábor emlékeztetett arra, hogy a magyar állampolgárság elnyerése kötelezettségekkel is jár, így például az anyakönyvi események bejelentésével. Vagyis, ha valaki magyar állampolgárként házasságot köt, elválik, gyermeke születik, a családból elhalálozik valaki, ezt jelezni kell a magyar állam felé, Szerbiából erre az egyedüli lehetőség a magyarországi külképviselet.