2024. március 29., péntek

Megölték a három ciszjordániai tinédzser gyilkosait

Az izraeli biztonsági erők kedd hajnalban Hebronban tűzharcban megölték a három izraeli tizenéves júniusi elrablásával és meggyilkolásával gyanúsított két palesztint. A Sin Bét belbiztonsági szolgálat bejelentette, hogy a több hónapja körözés alatt álló és mindeddig ismeretlen helyen tartózkodó Amar Abu Eisa és Marván Kavaszme az őrizetbe vétel közben kirobbant tűzpárbajban meghalt.

A nyári gázai hadművelethez vezető merénylet elkövetőinek hollétéről korábban elfogott hamászosoktól szereztek információt, az akciót közösen hajtotta végre a Sin Bét, a hadsereg egyik egysége és a rendőrség terrorellenes csoportja. Peter Lerner, az izraeli hadsereg szóvivőjének közleménye szerint a hadsereg a júniusi merénylet felderítése óta kereste a bujkáló terroristákat. Az elfogási akció körülményeiről ezt közölték: „tüzet nyitottunk és ők visszalőttek, majd életüket vesztették a tűzharcban. Egyikük haláláról a saját szemünkkel meggyőződtünk. Társa megöléséről nincs látható bizonyítékunk, de feltételezzük, hogy ő is belehalt a sérüléseibe.”

Az izraeli biztonságiak hajnali háromkor komoly tűzerővel támadtak a feltételezett merénylők búvóhelyeként szolgáló házra. Kavaszme és Abu Eisa nem adta meg magát, mire egy buldózerrel lerombolták az épületet, amelyben tartózkodtak.