2021. március 6., szombat

Az eltávolodó Isten

A vallás fejlődésének története a kőkortól a vaskorig egybeesik a civilizáció történetével. Minden technológiai felfedezésnek, minden gazdasági és társadalmi újításnak vallási jelentéssel és értékkel rendelkező mása is megjelent.

A jégkorszak végén Európában jelentős éghajlat és egyben táj, növényzet, valamint állatvilág változás következett be. A gleccserek visszahúzódása következtében az állatvilág északra vándorolt, őket pedig követték a vadászok. A jószágok megritkulása változást hozott be az emberiség történetében, Délnyugat-Ázsiában megkezdődött az első állatok házasításának és a földművelés kezdetének kora.

A mezőgazdaság felfedezésének következményeként háttérbe szorult a kőkori vadászok hitvilága, megingott a mitikus teremtő ősbe, a legfőbb lénybe, a természetfeletti lényekbe és az állatok uraiba vetett hit és a női szakralitás lépett fokozatosan a helyére. Mivel a nők meghatározó szerepet játszottak a növények háziasításában, a földművelés a társadalmi felemelkedésükhöz vezetett: kialakult a matriarchális település.

A föld termékenysége kapcsolatban áll az asszonyi termékenységgel, következetesképpen a nők ismerik a teremtés, vagyis az élet eredetének, a tápláléknak és a halálnak a „titkát”. A mezőgazdasággal megjelenik a kozmikus idő, vagyis a körkörös és a ciklikus idő eszméje, hiszen ahogy a vegetáció, úgy a világ is periodikusan megújul. Miután a világot, és az emberi létet a növényi élet fogalmaival értékelték, a kozmikus ciklus egyazon ciklus: születés, halál és újjászületés végtelen ciklusa. Az újév az időnek a kezdetektől való megismétlését jelenti, az ősi, a tiszta idő visszaállítását, amilyen a teremtés pillanatában volt. Az elmúlt év nem csupán elmúlik, hanem megsemmisül, az újbóli teremtés érdekében pedig el kell űzni a démonokat, meg kell tisztulni a bűnöktől. Mivel az ember részt vett a világ megsemmisítésében és újrateremtésében, ő is újrateremtődött, újjászületett.

A termést veszéllyel fenyegető válságokat, az áradást, az aszályt mitológiai drámák nyelvére fordítják, hogy érthetővé és irányíthatóvá tegyék azokat, aminek következményeképp a meghaló és feltámadó istenek mitológiája évezredeken át uralkodni fog a Közel-Keleten. A földműves számára felértékelődött a tér, a ház, a falu amelyben, élt, megjelentek az oltárok és a szentélyek. A belakott tér a világ közepévé vált.

A lakott terület magát a világot jelentette, míg az azt körülvevő tér már egy másik világ. Egy idegen ismeretlen és kaotikus világ, ahol démonok, gonosz természetfeletti lények és a halottak lelkei élnek. Ezen ismeretlen területek elfoglalásához, belakásához rendet kell teremteni a káoszban, vagyis újra meg kell alapítani a világot, meg kell ismételni az ősi, isteni teremtés aktusát.

A fémművesség elterjedésével új eszmék születtek meg. A fémérceket rejtő üregek és a bányák a Földanyával azonosak, a belőlük kitermelt ásványok pedig a magzatokhoz hasonlóak. A bányászattal idő előtt szakítják el az ásványokat, érceket a földanya kebléről, pedig ha meghagynák az időt a kifejlődésükre, tökéletes fémekké válnának. A vasöntő viszont meggyorsítja e növekedést, tulajdonképpen a Földanya helyére lép.

Az ember lassan az idő helyébe lépett, és miközben megkísérelte megközelíteni az élet mindennapjait befolyásoló mitikus hőseit, a legfőbb lény, a teremtő Istene eltávolodott tőle, visszavonult az égbe. Valójában e folyamatban az fejeződött ki, hogy az ember egyre nagyobb érdeklődést mutatott saját gazdasági, kulturális és vallási felfedezései iránt. Az ember felfedezte az élet szentségét a mindennapi dolgokban és e felfedezése egyre jobban eltávolította attól a szakralitástól, amely túlmutatott a mindennapi szükségleteitől.