Ha valakinek kedveznek a kötöttfogású birkózásban meghozott új súlycsoportok és szabályok, az mindenképpen Davor Štefanek. A szabadkai fiatalembernek van már egy junior világbajnoki aranya és két felnőtt-Eb-bronzérme, de évek óta az az benyomás, hogy valami mindig benne maradt ebben a szupertehetséges fiúban. Két évvel ezelőtt volt az utolsó, hogy nagyot fogyasztott, s bár Belgrádban is felállhatott a dobogóra, az a Lévai győzte le, akit előbb vagy tízszer megvert. Elhagyta tehát azt a súlycsoportot, tavaly ki is esett a válogatottból, ekkor már azon gondolkodott, hogy felhagy az egésszel, de a mostani 66 kg-os kategória ideálisnak bizonyult a számára, s a bolgár Sztojan Dobrev révén olyan edzőt kapott, akinek a tréningje után valamennyiüknek lóg a nyelve. Mindenki tudja: Davor egy hete világbajnok lett Taskentben, mi pedig a ki tudja hány fellépés, interjú, közszereplés közben kaptuk el Szabadkán.
• Milyen érzés világbajnoknak lenni?
– Még most sem fogtam fel, mit vittem véghez. Ez egyszerűen csodálatos! Erről álmodtam 23 évig. Meg kell mindezt élni, de nagyon nehéz az út a világbajnoki címig, sok hullámhegy és hullámvölgy volt idáig, de most sikerült! Szép ezüst- vagy bronzérmesnek is lenni, de ez valami különleges.
• Milyen volt a dobogó legmagasabb fokán állni, és hallgatni a himnuszt, amely a te tiszteletedre szólt?
– Még most is libabőrös leszek, ha rá gondolok. Legutóbb még a „Hej sloveni”-t játszották nekem 2005-ben, amikor junior világbajnok lettem, de én vagyok az első birkózó, akinek ilyen versenyen a szerb himnuszt játszották el. Leírhatatlan érzés volt, el is sírtam magamat.
• A versenynap előtt, pénteken volt a 29. születésnapod. Nyilván nem volt torta, de kívánság biztos.
– A legszebb ajándék, amit kaphattam, azt magam harcoltam ki. 12-én volt a szülinapom, a 13 pedig a szerencseszámom, s ezért is reménykedtem tiszta szívemből. Hittem abban, hogy eljuthatok a döntőig. Nagyon nehéz ellenfelem volt már a negyeddöntőben, a litván versenyző, az elődöntőben pedig a világ- és Európa-bajnok Alijev következett, aki másfél hónappal ezelőtt legyőzött a bakui Golden Grand Prix-n. Most azonban fejben, mindenben erősebbnek bizonyultam, s mondhatom, ez volt a legnehezebb meccsem a vb-n. A másik ágon, amikor az iráni legyőzte Lőrinczet, a súlycsoport legjobb birkózóját a világon, bátran kimondtam, hogy én leszek a világbajnok! Sreten Damjanović türelemre intett, de én megismételtem a kijelentésemet. Lőrincz odajött hozzám, s csak ennyit mondott: „Most vagy soha!” Végül sajnálom, hogy nem vele birkóztam a döntőt, mert nagyon jó ember és versenyző, s magunk között szólva, nem is biztos, hogy legyőztem volna. Nekem az iráni azért jobban megfelelt.
• Volt abban a döntőben minden.
– Az alapötlet az volt, hogy őt küldjék előbb parterre-re, s ez sikerült is. Tamás azonban figyelmeztetett, hogy kiválóan védi a rebúrt, s ez be is bizonyosodott, de amikor a hátamra került, sikerült egy négypontos dobást végrehajtanom rajta. Ekkor már sejtettem, hogy nem lehet baj, akkora akarás volt bennem.
• De azért az utolsó percre már teljesen kifáradtál…
– Megfejelt, és meg lefeküdtem a szőnyegre, de ez is a taktika része. Jött az egyébként szerb orvos, kérdezte, mi van. Mondtam neki, hogy semmi komoly, de hagyjon egy kicsit pihenni. Ilyen sport ez: ha el akarsz érni valamit, egy picit huncutnak is kell lenned.
• Azért még mindig csak a feladat felét végezted el, hiszen két év múlva olimpia.
– Igaz, a fő célom most Rio. Nem leszek boldogtalan, ha ott nem jön össze az érem, de mindent megteszek ennek érdekében. Itt kell megemlítenem azt, hogy a mostani aranyat 50 százalékban Nemes Máténak köszönhetem, hiszen ő, Viktor fivére, Frísz Krisztián, Nagy Tamás és Aleksandar Maksimović is velem voltak az utóbbi egy évben, tehát egy szeletke mindenkinek kijár ebből az éremből. Ha továbbra is ilyen versenyzők lesznek körülöttem, és hisznek bennem, minden megtörténhet.
• Ismét a Bundesligában versenyzel majd.
– Idén igen, de jövőre biztos nem. Ma már ott lesz meccsem, jól el is adhatom magam a németeknél, s a csapat is kiváló, hiszen együtt lépünk fel például a két Lőrinczcel. Jövőre már nem akarom annyira lehajtani magamat, az olimpia lesz a fő cél.
• Milyen volt a vb Üzbegisztánban?
– Szombaton harcias mérkőzések voltak, de érdekes, hogy vasárnap már nem annyira. Velem természetesen mindenki elégedett volt, hiszen az ötödik világbajnok vagyok ebből az országból, s óriási megtiszteltetés, hogy ilyen társaságba kerülhettem.
• Mi a nehezebb: ilyen tempóban lebirkózni egy napot, vagy utána eleget tenni a sajtó és a politikusok minden óhajának?
– Ez utóbbi. Hidd el, hogy nem tudok magamhoz térni már napok óta, az utóbbi négy napban ha 10 órát aludtam összesen, az jó. Ezt azonban végig kell csinálni, találkozni kell a barátokkal is, felelni az újságírók kérdésére. Egyszerűen ez most a dolgom, pedig a Bundesligára még néhány kilót le is kell majd fogynom. A fő bulit a jövő hétre terveztük a haverokkal.
