2024. április 20., szombat

Kevés a szivattyú Kelet-Szerbiában

Grabovica településen továbbra is nehéz a helyzet, mivel a záporpatakok által keletkezet mesterséges tó vízszintje lassan csökken, nyilatkozta pénteken Predrag Marić, a belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel megbízott részlegének vezetője. Mint megjegyezte, a településre még több nagy teljesítményű szivattyúra van szükség, amelyeknek a beszerzése folyamatban van. Hozzátette, Kelet-Szerbiában az árvizek és földcsuszamlások következményeinek szanálásába a hadsereg munkagépei és mérnökei is részt vesznek.

– A tisztítási munkálatok biztosan eltartanak majd egy ideig. Hogy mennyi ideig, nem tudom megmondani, de félünk, hogy újra esni fog. Nem is a nagy viharos esőtől félünk, hanem már a kicsitől is, a jelenlegi helyzetben ugyanis már az is nagy gondot okozhat a környéken – mondta Marić.

Beszámolója szerint a bajba jutott területeken folyamatban van az élet „lehetőség szerinti” normalizálása, amely a többi között a polgárok vízzel és élelemmel való ellátását fedi. Szavai szerint a Vöröskereszt koordinálja az élelem és a víz szétosztását, néhány polgárhoz pedig csak csónakokkal lehet még eljutni.

– Nem érünk oda mindenkihez olyan gyorsan, ahogy szeretnénk, de végül mindenkihez eljutunk – számolt be Marić.

Radovan Arežina, Kladovo polgármestere is megerősítette, hogy Grabovicán súlyos a helyzet, valamint hogy még több szivattyúra van szükségük. Mint megjegyezte, a tó kiszivattyúzása 15–20 napot is igénybe vesz majd, valamint nemcsak a nagy teljesítményű szivattyúra van szükségük, hanem kicsikre is, amelyekkel az épületekből távolíthatnák el a vizet. Hozzátette, hogy Tekija településen a katonaság segédkezet a polgároknak a mentési munkálatokban.

– A legfontosabb, hogy sikerült áttörni a Kladovo–Tekija-úton lévő sárfalat. Az elárasztott területek kilencven százalékáról visszahúzódott a víz, az áramellátás helyreállt, és reményeink szerint hamarosan pontonhidat kap Milutinovac, mivel eltart majd egy ideig az elsodort híd helyébe újat építeni – szögezte le Arežina, aki arra számít, hogy a Szerbia polgárai és a diaszpóra is segíteni fognak nekik, mivel Kladovo község is segített a természeti csapások alatt másoknak.

Grabovica községet meglátogatta Tomislav Nikolić államfő is, aki humanitárius segélyt adott át a helybelieknek. A polgároknak ígéretet tett, hogy mindent, amit látott és tapasztalt, továbbítja Aleksandar Vučić kormányfőnek, akivel mindig sikeresen működött együtt az árvizek következményeinek szanálása során.

– Mindenki láthatja, hogy Szerbia mennyit szenved a természeti csapásoktól az idén. Ilyenre még a legidősebbek sem emlékeznek. Nyilvánvaló, hogy mindezt senki sem láthatta előre, de mindent meg kell tennünk, hogy eltakarítsuk a csapások következményeit. Újra társadalmi szolidaritásra, valamint szivattyúkra és szakemberekre van szükségünk – hangsúlyozta az államfő.

Mint megjegyezte, az állam nem javíthatja meg mindenki házát, hiszen erre egyetlen állam sem lenne képes, de mindent megtesz majd az áradások következményeinek szanálására, valamint a polgárokat pénzzel segíti majd, hogy rendbe hozhassák házaikat. Az államfő ígértet tett, hogy amint kiszivattyúzzák a vizet, segíteni fog a rászorulóknak. A szerb államfő 15 tonna ivóvizet, 10 tonna élelmiszert (konzerveket, bébiételt), 10 tonna higiéniai terméket és 5 tonna ruhaneműt, valamint takarót adományozott a bajbajutottaknak.